Essen most egy kis szó a kommunikációról is, hiszen nem “mostoha ő” sem! Akik ismernek, tudják, mennyire fontosnak tartom a megfelelő beszédet, a tudatos kommunikálást, mégha az eddigi írásokból akár úgy tűnhet, hogy nem is, hiszen nem volt róla igazán szó…
Számomra a kommunikáció, a beszéd, a hang, mind a teremtő folyamatunk része: így nyilvánítjuk ki a bennünk lévő hiteket, gondolatokat, érzéseket és ezzel egyúttal teremtünk is. Teremtünk jó és rossz kapcsolatokat, baráti, felemelő beszélgetéseket, munkahelyi vitákat, párkapcsolati veszekedéseket… igaz?
Így, amennyiben a kommunikációnk megváltozik, megváltozik a teremtésünk is: mást fogunk tapasztalni. Ha kedvesen viszonyulunk a másikhoz, kedvességet, ha pedig haraggal fordulunk valakihez, akkor haragot fogunk visszakapni is. Mondásunk is van rá:
“Amilyen a fogadj isten, olyan az adjon isten.”
Tehát “csak” a “fogadj isten-t” kell megváltoztatni ahhoz, hogy más legyen az adjon isten.
Persze ez sokszor nem tűnik könnyűnek, különösen, hogy rengeteg belénk rögzült sémamondat van a fejünkben a különböző helyzetekre. Neveltetésünk időszaka alatt sok mindent hallottunk – a szüleinktől, tanárainktól – mondatok (hitek és gondolatok) formájában. Ezeket aztán felnőttként az adott helyzetben mi is használjuk, sokszor gondolkodás nélkül…
A tudatos kommunikáció számomra egyet jelent azzal, hogy nem gondolkodás nélkül, csípőből mondom azt, ami jön, hanem végiggondolva, és figyelve arra, hogy mi zajlik a másikban, amikor olyat mond, amilyet, illetve, hogy mi zajlik bennem, amikor azt hallom, amit…
A tudatos kommunikálásban a legfontosabb, hogy a jelen pillanat alapján (és ne a múlt sérelmeiből) kiindulva reagáljunk. Általában persze pontosan ezt tesszük, reagálunk, ahelyett, hogy figyelnénk, és tudatosan döntenénk és beszélnénk egy adott helyzetben.
Nemrég egy nagyon kedves volt osztálytársamtól – Köszönöm Évi!
– tanultam egy szerintem igazán megszívlelendő gondolatot, amit a kommunikációs helyzeteinkben is bármikor alkalmazhatunk. Arról van szó, hogy mielőtt bármit mondanál – vagy akár csak gondolnál -, előbb megkérdezed magadtól:
Mit tenne most a SZERETET?
Ha semmi mást nem teszel, csak ezt végiggondolod az adott pillanatban, ahelyett, hogy rögtön, netán dühből visszaszólnál, máris sokat tettél magadért, a másikért és a kapcsolatért. Természetesen az a mondat, ez a kérdés vonatkozik a bármilyen egyéb teremtési helyzetre, gondolatra is, amikor épp bosszankodni vagy félni kezdenél például…
Csodás napokat és kapcsolatokat! Légy magadhoz jó!
Erika