Tanmese - Két magzat beszélgetése

Az alábbi kis történet, ami már jó ideje kering az interneten (köszönöm Zoli, hogy felhívtad rá a figyelmem, hogy tegyem fel a blogra! :) ) - sajnos a szerzője számomra ismeretlen - igen aranyos megfogalmazása azoknak a kétségeknek, amiket mi is érezhetünk és gondolhatunk a spirituális birodalmak létezéséről. Két kis magzat beszélget egy anya hasában: - Te hiszel a születés utáni életben? - Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért  vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. - Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? - Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk. - Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid. - De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. - De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen  véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben. - Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk. - A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van? - Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk. - Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. - No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk... :) Csodás napokat és teremtéseket! Engedd meg magadnak a csodákat! :) Szeretettel, Erika :)