2012.12 21. - Világvége csak felnőtteknek!

 

„Változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.” -- Paulo Coelho

 

Egészen furcsa számomra, hogy mi emberek, folyamatosan várjuk a „végítéletet”. Vajon miért? Jól emlékszem, hogy a 2000-es ezredfordulóra mennyien várták a világvégét és a teljes összeomlást Aztán persze nem lett belőle semmi… :)

 

Ennyire szeretnénk megszabadulni az élettől, hogy folyamatosan várjuk (sőt elvárjuk?) a világvégét?

 

Nem hinném, hiszen az élet a nehézségei ellenére is szép, és bár sokat panaszkodunk, azért mégis szeretjük. :) Folyamatosan a „vég” és a változások közepette élünk, mióta csak megszülettünk. Nem szívesen gondolkodunk a halálról, de hát mindig vannak olyanok – most épp a majákra fogjuk :) – akik emlékeztetnek a fizikai múlandóságunkra...

 

Természetesen a maják nem a világvégét jósolták meg, de az emberi félreértelmezések közepette mára már csak „világvége jóslat" lett a maják naptárszámításából. Nagyon leegyszerűsítve: a maják létrehoztak egy 26 000 évet magába foglaló naptárat, aminek a fordulóját a 2012. december körüli időszakra tették. Így januárban - a mi „januárunkban" - nem másról van szó, minthogy elő kell venni egy „új", 26 000 évet magába foglaló naptárat. :)

 

A téma még sokáig aktuális marad szerintem, mert világvége ugyan nem lesz, folyamatos változások viszont vannak. Írtam már erről a többször. Nyilván mindannyian észrevesszük, mennyi minden történik velünk - és persze a világban - mostanság. (Talán már írtam róla, hogy a New York Times ma egy napon annyi hírt közvetít, ami a XIX. században egy emberrel az egész élete alatt történt… Így azért jobban érthető, miért is érezzük annyira nehéznek az alkalmazkodást ehhez a sok mindenhez. Szinte csak „kapkodjuk a fejünket” a sok minden kapcsán. :) )

 

Röviden válságnak (a vál-ság szóban benne van a változás tő, így valójában a válság a sok egyidejű változást jelenti) hívjuk a most zajló folyamatokat, és nevezzük még felgyorsult időnek, pólusváltásnak, kozmikus gyorsulásnak, felébredésnek, spirituális felemelkedésnek, tömeges tudatosságváltozásnak, de nem is az elnevezés a lényeg. Sokkal inkább az, hogy vajon hogyan viszonyulunk ezekhez a változásokhoz, hogyan éljük át ezeket az időket, (világvégének tekintjük-e), és hogy vajon megtörténik-e velünk ez változás?

 

Semmi sem történik – sőt, a szabad akaratot figyelembe véve nem is történhetik - rajtunk kívül, tőlünk függetlenül. :) Semmi és senki sem változtathat meg bennünket „kívülről”.

 

Így, amennyiben ragaszkodunk a félelmeinkhez, negatív elképzeléseinkhez és múltbéli történetünkhöz (pl.: gyerekkor), ha továbbra is hisszük, hogy nem vagyunk elég jók, érdemtelenek, értéktelenek vagyunk, ha azt hisszük, hogy nekünk van igazunk (és a többieknek nincs), illetve ha áldozatként működünk, akkor ez a tudatváltozás vagy nevezzük bárminek is, ami most zajlik, velünk nem fog – illetve nem most „azonnal” fog megtörténni – és nem mások hibája, hanem mi magunk miatt.

 

Ez a változás a szellemiségükben érett felnőtteket érinti.

 

Mit jelent az, hogy valaki szellemileg felnőtt és nem egósan működik?

 

Hisz látszólag sokan vannak olyanok, akik „felnőttek”, azaz betöltötték a Magyarországon hivatalos felnőttkort, a 18 évet. Pontosan erről van szó, csak látszólag felnőttek: mentálisan (gondolkodásukban) és fizikálisan (testi szinten) valóban felnőttek, kijárták az iskolát, megtanultak írni-olvasni-számolni, megtanulták hogyan kell viselkedni a társadalomban, elérték, sőt talán már régen túljutottak a 18 éves koron, de szellemileg, érzelmileg nem váltak éretté.

 

Szellemi (spirituális értelemben) valaki akkor válik felnőtté, amikor képes felelősséget vállalni a saját érzéseiért és életéért, és ezekért nem másokat hibáztat és okol, és nem ítélkezik mások felett.

 

Másképpen fogalmazva: szellemileg az az érett, felnőtt ember, aki úgy dönt(ött), hogy szembenéz magával, a félelmeivel és feldolgozza a sérelmeit, az életének eseményeit, amikért eddig (amíg még gyerekként működött) másokat hibáztatott.

 

Abban a pillanatban, amikor megszabadulunk attól, hogy különböző helyzetekben magunkat hibáztassuk, megszűnik az is, hogy másokkal tegyük ezt. A kritika (az ítélkezés, az előítélet) energiája mivel megszűnik bennünk, se magunkat, se másokat sem fogunk elítélni, hibáztatni. Eckhart Tolle jól leírja az egó működéséről beszélve, hogy az egó a fájdalmainkat, sérelmeinket tartalmazó rész, és hogy nem tudunk boldogtalanok lenni egy boldogtalan történet nélkül. Sokan mégis ragaszkodunk az effajta fájdalmainkhoz és boldogtalan sztorijainkhoz.

 

A szellemileg érett felnőtt képes az egóját kezelni és irányítani. Ha az egónk erősen működik, akkor különbnek, különbözőnek, jobbnak-rosszabbnak látjuk magunkat másoknál. 

 

Az egó lényege, sajátossága a megkülönböztetés, a folyamatos ítélkezésen alapuló gondolkodás magunkról és másokról. Az ítélkezésünk pedig rengeteg, félelmen alapuló hiedelemből gyökerezik. Ilyenkor a világ nem egységben, hanem „kétségben” van bennünk, azaz két részre oszlik: vannak a jók-rosszak,  a pesszimisták-optimisták, a felvilágosultak-sötétek, az áldottak-átkozottak, a gazdagok-szegények, valamint vannak a „spirituálisok” és azok, akik nem foglalkoznak ilyen „magas dolgokkal”.

 

Addig míg az egónk ennyire erőteljesen válogat és megkülönböztet, sosem érthetjük meg és élhetjük át az egységet, mindig az elkülönültségben és „kétségek” között leszünk. Az a jó, ha a Test-Lélek-Szellem egységében létezünk. Abban a pillanatban, hogy bármelyik „részünk” a fenti hármasságból kibillen, már nem egységben, hanem 2-ségben vagyunk. :)

 

Azok a tévedések és hibák, valamint viselkedésbeli minták, amelyeket másokban nem szeretünk, mind csak tükrök, amelyek saját magunkat (az egónkat) tükrözik.

 

Tükrözik azokat a hibákat és viselkedéseket, amelyeket magunkban sem szeretünk, amelyek bennünk is megvannak, (vagy azokat, melyek le vannak bennünk tiltva)… és csak azért léteznek ezek a tükrök körülöttünk, hogy észrevegyük: változtassunk magunkon, hogy jobban érezzük magunkat! Az egós működések sajátja, hogy közben nem érezzük magunkat jól.

 

A változást nekünk kell választani – senki sem fogja helyettünk. :) Szerencsére bármikor választhatjuk, hogy mostantól szembenézünk a múltunkkal, a félelmeinkkel, és megváltoztatjuk azokat a gondolatainkat, amelyek a boldogtalan történeteinket fenntartják. Ezzel máris kézbevettük az irányítást, és háttérbe szorítottuk az egónkat.

 

Az egót nem megsemmisíteni kell – ez nagy tévedés! – hanem irányítani. Nem az a baj az egóval, hogy van, hanem az, hogy „elszabadultan” létezik, irányítás nélkül. Amennyiben már értjük, hogy az egónk negatív mintákból és az állandó összehasonlítgatásból áll, - és ez tartja fenn -, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy irányítani tudjuk. Elvégre a gondolatainkat mi változtathatjuk meg, senki más.

 

A szellemileg éretté, felnőtté válás nem egyik napról megy a másikra (mint ahogy az oviból sem azonnal kerültünk a gimnáziumba), így engedjük meg magunknak, hogy ezen az úton hibázzunk. A lényeg, hogy haladjunk az úton, és nem az, hogy azonnal a végére érjünk. :)

 

Döntsünk úgy, és legyen a szándékunkban, hogy egy más, egy jobb életet teremtünk magunknak (és persze a környezetünknek is) azáltal, hogy átvesszük az irányítást az egónktól és átadjuk a Szellemünknek/Lelkünknek/Belső Hangunknak/Istennek/Univerzumnak stb. (ahogyan csak szeretnéd nevezni), hogy ő vezessen.

 

Már önmagában egy ilyen szándék kinyilvánítása is azt jelenti, hogy készek vagyunk az eddigi életünket megváltoztatni, az egós működéseinket, a negativitást és panaszkodást háttérbe szorítani, és valami jobbra - boldogsággal, örömmel és könnyedséggel telire - cserélni.

 

Amennyiben ezt tényleg így érezzük, már magával az érzéssel is ezeket a kívánságokat küldjük ki rezgésszinten magunkból, azaz az öröm, boldogság és könnyedség rezgésére hangolódva ezeket az energiákat vonzzuk be magunkhoz.

 

Talán az eddigiekből már nyilvánvaló: semmilyen dátum, semmi és senki kívülről nem tud minket (az egónkat) sem megváltoztatni, sem megmenteni.

 

Viszont bármikor dönthetünk úgy, hogy mostantól felnőtté válunk: felelősséget vállalunk a gondolatainkért, szavainkért, életünkért. Ha megtesszük, az Univerzum mellénk kirendelt „Dzsinije”, azonnal segít elérni a célunkat. (Eddig is tette persze a dolgát, csak hát a kívánságaink ilyenek voltak: Elrontottam… Nem tudom kifizetni… Nem találok állást… - amire Dzsini így válaszol: Kérésed uram, számomra parancs!)

 

Ha a szándékunk az, hogy felnőjünk, hogy elengedjük a negatív életérzéseket, és hogy minden körülmény között is a boldogságot választjuk (a boldogság nem érzés, hanem tudatállapot, döntés kérdése), akkor a csodák egyszerre csak meg fognak jelenni az életünkben – rajtunk és másokon keresztül.

 

Az érett felnőtt és gyermeki viselkedésnek két egymástól nagyon eltérő energiája van. A felnőttet a „hatásom van másokra” és a „felelősséget vállalok magamért”, míg a gyermekit az „akarok” és a „valaki oldja meg helyettem/nekem” energiák vezérlik.

 

A szellemileg érett, felnőtt ember tudja, hogy minden gondolata, érzése és cselekedete hatással van saját magára, a többiekre, és az élet egészére. Amikor egy felnőtt kapcsolatba kerül másokkal, figyel a másik érzésére, gondolatára és próbálja megérteni, hogy mi a másik igénye, vagy gondja az adott helyzetben.

 

A felnőtt igyekszik úgy viselkedni, hogy ez a másiknak ne okozzon gondot, netán segítségére legyen. A felnőtt úgy elégíti ki a saját igényeit, hogy ezzel nem bánt másokat, sőt figyelembe veszi a többiek igényét is. Az érett felnőtt tudatosan működik, míg a gyermeki nem.

 

A dolog természetéből adódóan sok kisgyermek képes érett felnőtt viselkedésre, és nagyon sok „felnőttet” látunk gyermekként működni. Minden emberre jellemző, hogy hatással van saját magára, a többiekre és a világra, akár tudatában van ennek, akár nem, hiszen mindenki rendelkezik (teremtő) energiával, és mindenki teremteni képes (Isteni) Lény.

 

Ahogyan magunkat látjuk, amiket hiszünk magunkról, másokról és világról, meghatározza azt, hogy milyen lesz a tapasztalatunk a világban.

 

Azt, hogy a hiteink befolyásolják a tapasztalatunkat, ma már kísérletek bizonyítják. Nem a világ van ellenünk, amikor úgy érezzük, hogy nehézségeink vannak; ezeket valamilyen módon (sokszor tudat alatt) magunknak teremtettük.

 

De vajon mennyire vagyunk bátrak, hogy szellemileg éretté váljunk egy látszólag felnőtt világban, munkahelyen, családban?

 

Hajlandóak vagyunk-e elengedni az ezzel járó félelmeinket? (Mit fognak szólni… stb.) Képesek vagyunk-e mi magunk szeretni, ahelyett, hogy arra várnánk, sőt követelnénk, hogy szeressenek? Képesek vagyunk-e szeretni magunkat? Képesek vagyunk nyitottan a világra kipróbálni új dolgokat, ahelyett, hogy előre elítélnénk, elvetnénk azokat?

 

A helyett, hogy valami felsőbb erőre (Isten, kormány, világ stb.) várnánk, hogy megoldja helyettünk, hajlandóak vagyunk-e mi magunk lépni, megoldani a helyzeteinket és ezzel a saját szellemiségünk, (Szellem/Isten/Tudatosság/Forrás - nevezd bárminek is) keze-lába lenni?

 

Képesek vagyunk-e felismerni, hogy mi az, amit tényleg szeretnénk? Meg tudjuk-e különböztetni, hogy amit szeretnénk az vajon valóban a mi saját kívánságunk, netán másoké, a külvilágé, családé, társadalmi elvárásból származik-e? Hajlandók vagyunk-e a saját elképzeléseink szerint élni az életünket, úgy ahogy nekünk tetszik, akkor is, ha mások (számunkra fontos emberek) erre megjegyzéseket tesznek, illetve nem értenek velünk egyet?

 

Más életre vágyunk? Egy jobb világot szeretnénk, félelem és egó nélkül?

 

Kezdjük magunkkal, a hiedelmeinkkel, a negatív gondolatainkkal és érzelmeinkkel! Általában azonban a kényelmesebb, „Pató Pál uras” viselkedést választjuk: ej, ráérünk arra még… :) Sokkal kényelmesebb csak ülni, és várni, mint kilépni a komfortzónánkból és lépni, csinálni, igaz? :)

 

A félelmeinkkel, negatív érzéseinkkel ( az egónkkal) való szembenézéshez szükség van nem kevés bátorságra is. Bizony, sokszor ennek is híján vagyunk, mert félünk újra érezni azt, ami egyszer már rossz volt.

 

Pedig a szembenézés, a felismerés, a tudatosság és az ezekből következő megbocsátás, elengedés, elfogadás segíthet abban, hogy egy jobb életet teremtsünk magunknak. (A SzuperTudatos Önfejlesztéssel végzett energiaátalakítás ezért is annyira csodás, mert a negatív energiák és programok úgy alakulnak át, hogy nem kell újraélnünk a régi történeteinket.)

 

Negatív energiákból csak további negativitást lehet „főzni”

 

Csakúgy, mint bármilyen receptnél, a teremtésünk során is alapvető: az alapanyag határozza meg, hogy milyen lesz az étel. Ha „finomságokra” vágyunk, nosza, cseréljük le az „alapanyagot”, a negativitást valami jobbra! Képzeljük el, hogy elégetjük a „megromlott”, „negatív lisztet”, majd elmegyünk az Univerzum boltjába és vegyük le a pozitívat a polcról! Vigyük haza, és határozzuk el, hogy mostantól ebből sütünk-főzünk!

 

A változások nem tőlünk függetlenül, hanem csakis rajtunk keresztül tudnak megtörténni.

 

Örüljünk neki, hogy van rá módunk, és csak rajtunk múlik. Legyünk azzá, akik valójában vagyunk: SZABAD SZELLEMEK.

 

Csodás változásokat és átalakulást! Az Univerzum támogat!