2016 jan 31

2016 A tűz majom éve

A kínai asztrológia szerint február elején elkezdődik a tűz majom éve. (Megoszlanak a vélemények a pontos dátummal kapcsolatban. Van, aki a kínai állam hivatalos időpontja szerint számol, és van, aki a hagyományok szerint. A lényeg azonban, hogy február elején átmegyünk a majom évébe és február közepe után biztosan a majom évében leszünk már.)

 

A majom a kínai elemtan alapján vizet és fémet tartalmaz. A fém az aranyhoz és a szél minőségéhez valamint a belső gyerekhez/kreativitáshoz és a párkapcsolathoz, míg a víz a bölcsességhez és a félelemhez (általánosságban az érzelmek túláradásához) és a karrierhez/életcélhoz tartozik.

 

Belső gyerekünk akaratos, érzelmekkel teli és szenvedélyes, kreatív és azt szeretné, hogy minden mindig azonnal és úgy legyen, ahogyan ő akarja.

 

Ezek alapján a kínai asztrológia azt mondja, hogy az idei évben figyelnünk kell a pénzügyeinkre (mikor nem kell figyelnünk? :) ), és arra, hogy ne az érzelmek alapján döntsünk hirtelen (túláradó) felindulásból akár a pénzünket, a kapcsolatainkat vagy az üzleti ügyeinket illetően, hanem tények alapján.

 

A hirtelen felindulásból hozott döntések sosem vezetnek jóra, idén az ellentétes minőségek – alapvetően a vízhez tartozó majom idén tűz elemű évvel párosul – ezt csak megerősítik, tehát jobban kell odafigyelnünk az “egós”, a belső gyerekből és a tudatalattiból kontrollálatlan módon előkerülő megnyilvánulásainkra.

 

Mivel az év a szélhez is kapcsolódik, ez a gyors változások éve lehet, úgy ahogy a szél is könnyedén megváltoztatja az irányát. Ezért érdemes magunkat felkészíteni a váratlan eseményekre, és arra, hogy ezekre könnyedén tudjunk reagálni az adott pillanatnak megfelelően.

 

Vedd könnyen és cselekedj a pillanat szerint – ez lehet az idei év mottója is.

 

A majmok könnyedén ugrálnak egyik ágról a másikra, viccesek és játékosak, erősítik a kommunikációt és segítenek átlendülni - átugrani egyik fáról a másikra... – a nehézségeken, a stresszes helyzeteken, feltéve, ha hagyjuk nekik.

 

Nekünk is ezeket a minőségeinket érdemes idén megélnünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. (Ahhoz, hogy a bőrödben jól érezd magad és a bőröd is jól érezze magát :), szeretettel ajánlom az általam már használt, kipróbált és nagyon bevált BerberBeauty termékeket!)

 

A majom erősen hat a gyermeki énünkre, - kreatív, spontán, játékos – és persze túláradóan érzelmes, csakúgy mint egy pici 3 éves. Mivel a belső gyerekünket aktivizálja, jó ha békében vagyunk, szeretni tudjuk és biztonságot adunk a magunkban élő gyereknek. Amennyiben ez nem így van, sokszor kaphatjuk magunkat azon, hogy “felkapjuk a vizet” (milyen érdekes a kifejezés, nem?) és a 3 éves “beszél ki” belőlünk, ami nem annyira jó, főleg, ha ezt a munkahelyen a főnökkel teszi…

 

Ez a felfokozott érzelmi hatás az összes kapcsolatunkra kihathat, ha nem kontrolláljuk, és ha nem tanulunk valami olyan módszert, amivel meg tudjuk érteni a magunkban zajló érzéseket és a másokét is. (Remek megoldás erre a Tudatos Kommunikáció, ahol az első alkalommal a Megértő nyelvet tanuljuk. Figyeld a hírlevelet a tréning következő időpontjával kapcsolatban.)

 

Fontos lesz idén a magunkért való kiállás, az érdekeink érvényesítése. (Erre jó az Én nyelv megtanulása.) A majom éve a saját magáért kiálló archetípus – vezető, harcos, hódító, bajnok, felfedező - minőségeket erősíti és segíti.

 

Kreatív belső gyerekünk olyasmikkel állhat elő, amire még sosem gondoltunk, így hagyjuk magunkat kipróbálni szokatlan dolgokat, illetve engedjük, hogy másfajta ötleteket próbáljunk ki olyan helyzetekre, ahol eddig nem találtuk a megoldást.

 

Az év energiája segít az újdonságok felfedezésében, csakúgy ahogy egy kisgyerek felfedez és kipróbál új dolgokat. Tanulj valami újat, és ne feledd, a legbiztosabb befektetés, amiben biztosan nem veszíthetsz, ha magadba fektetsz be!

 

Lehet, hogy egy tanfolyam ára soknak tűnik, de végiggondoltad-e, hogy az illető, aki ajánlja, vajon mennyi időt, energiát és pénzt fektetett abba, hogy a lényeget összefoglalva neked átadja az évek során összegyűjtött tudását? Persze nyilván nem minden tanfolyamra, tréningre érvényes, de a jókra bizonyosan, hogy jóval többet kapsz, mint amennyit befektesz.

 

Az év energiái segítik a tanulást és az önfejlődést, hát használd ki őket! Hallgass a gyermeki ösztönödre, és válassz tanfolyamot, tréninget vagy könyvet valami olyan témában, ami a napi életedet (netán a kommunikációdat!) segíti.

 

Vállalj tényeken alapuló (és ne érzelmi alapon eldöntött) kockázatot, mert az év energiái segítik az előrejutást, főleg ha ezt kreatív ötlettel ötvözöd.

 

Lényeg a lényeg, ne légy majom a majom évében, hanem légy kreatív majom (csak viccelek mint egy majom, tudod :) ), azaz használd ki a kreativitás, a szenvedély, az akaratod és a cselekvésed minőségeit, hogy valami olyat csinálj idén, amit még sose! Az év energiái ebben sokat segítenek.

 

Szeretettel kívánok csodás évet!

 

Erika

Ha tetszett, kérlek oszd meg és írj a kommentbe! Ez a legegyszerűbb módja a köszöneted kifejezésének, és ezzel nagyon sokat segítesz nekem! Előre is nagyon köszönöm! :)

Szeretettel,

Erika

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

Minden jog fenntartva. László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ egyedi intuitív coaching rendszer létrehozójának hivatalos oldala

 

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve

(SzuperTudatos Teremtés™© , SzuperTudatos Világ™, Intuyching™©, SzuperTudatos Önfejlesztés™©, Tudatos Pénz Teremtés™ , TUDKO-Tudatos Kommunikáció™© , a DEMERT Módszer™©, a Numeropátia™© 
védjegyek, illetve bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

  

© Szuperc Limited 2020 -  All rights reserved. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)

Website Terms and Conditions -  Privacy Policy