7+1 legjobb spirituális önfejlesztő könyv, ami megváltoztatja a szemléletedet és az életed!
jan10

7+1 legjobb spirituális önfejlesztő könyv, ami megváltoztatja a szemléletedet és az életed!

Mivel sorrendiséget nagyon nehéz lenne felállítanom a számomra legjobb spirituális önfejlesztést támogató könyvek között, ezért ABC-ben soroltam fel a kedvenceimet.


 

1. Beszélgetések Istennel – Neale Donald Walsch

 

 

A 2000-es évek elején éveken keresztül szemeztem ezzel a spirituális könyvvel, de sosem vettem meg. Furcsán hangzott a címe akkoriban, inkább ellenállást váltott ki belőlem, semmint kiváncsiságot. Biztosnak tartom, hogy ha előbb olvasom, nem tetszett volna. Szerencsére, mint ahogy minden, ez is akkor lépett az életembe, amikor már fel voltam készülve a benne lévő mély spirituális tudásra.

 

A teljes Beszélgetések Istennel 3 könyve (azóta a három rész egy negyedikkel bővült) annyira lebilincselt, hogy azóta is az ágyam mellett tartom. Újfajta szemléletet kaphatsz Istenről, vallásról, és a hitről, ami a XXI. századnak megfelelő.

 

Különösen szeretem benne, hogy bárhol és bármikor kinyithatom, nem kell elejétől a végéig újraolvasni, mindig ad valami újat, ami segíti a spirituális megértésem, és az önfejlődésem. Nekem a Beszélgetések Istennel c. könyv a Bibliám.

 

Ha mélyen vallásos vagy, és a büntető Istenben hiszel, akkor ez a könyv alapjaiban rázhatja meg a hitedet! És mivel szembemegy azzal, amit évszázadok óta elhitettek velünk Istenről saját magunkról és a világ működéséről, ezért szerintem nem könnyű olvasmány, úgyhogy haladóknak ajánlom, akik már belemélyedtek a spirituális tanításokba.

 

Ha a Beszélgetések Istennel c. könyvre nincs időd, akkor Az üzenet c. könyvet ajánlom szintén Neale Donald Walsch-tól. Ez a könyv tartalmazza a lényeget, amit a Beszélgetésekben olvashatsz és sokkal könnyebben emészthető.

 

2. Kérd és megadatik – Esther és Jerry Hicks

 

 

Nagyon szeretem Esther és Jerry Hicks anyagait, könyveit és videóit. Jerry már pár éve a másik oldalról segíti felesége, Esther munkáját, aki fáradhatatlanul közvetíti az Abrahamnak nevezett entitás üzeneteit arról, hogy az életet mi teremtjük a gondolatainkkal és az érzéseinkkel.

 

Esthernek sok videója is fent van a youtube-on, érdemes rákeresni. Közérthetően és sokszor humorosan világít rá, hogy hol rontjuk el a teremtésünket és hogyan gondolkodhatunk, hogy olyan életet teremtsünk, amilyet szeretnénk. Ahogy A titok c. könyv és film (lásd lejjebb), a Kérd és megadatik (1-2. rész) is alapvető a spirituális megértéshez. Önfejlesztő könyv nagyon, mert megmutatja, hogy hogyan tudsz másképp gondolkodni ahhoz, hogy a teremtésed a teremtésed pozitívvá tegyed.

 

3. Lelkünk útja – Michael Newton

 

 

Hiszel a reinkarnációban, az újjászületésben? A könyv egészen hihetetlen információkat ad arról, hogy mi történik a másik dimenzióban, amikor az életek közötti életben, a Létközben tartózkodunk. Egyáltalán van élet a halál után? És ha igen, akkor mi történik ott?

 

A Lelkünk útjáról már bővebben is írtam könyvajánlót, annyira meghatározónak tartom a spirituális (szellemi) fejlődésünk, az önfejlesztésünk, lelki önfejlődésünk útján. Michael Newton amerikai pszichiáter könyvében minderre választ kapsz, amit a Létközről és a lelkünk választásairól, fejlődésének útjáról tudni érdemes. Olvass tovább a könyvről itt.

 

4. Az új föld - Eckhart Tolle

 

 

Eckhart Tolle könyvét azon haladóknak ajánlom, akik már jártasak a spirituális tanításokban és szeretnék még jobban megérteni (és ezáltal kezelni) az egójukat.

 

Ez volt számomra az egyik legnehezebb spirituális olvasmány, amivel eddig valaha találkoztam, egyúttal rengeteget adott az önfejlődésemhez, önfejlesztésemhez. Amikor először olvastam a 2000-es évek elején, újra és újra el kellett olvasnom a sorokat, hogy végre megértsek egy bekezdést.

 

Eckhart Tolle 7 legfontosabb gondolatát az egóról itt olvashatod.

 

Sosem felejtem el azt az élményt, amikor másodszori olvasásra fedeztem fel benne egy mondatot, amit addig nem láttam. Ez az élmény megerősített abban, hogy nagyon fontos az ismétlés, akár könyvolvasásról, akár egy tanfolyam megismétléséről van szó. Sokszor megtörténik egy tanfolyamon is, hogy az információ – ahogy mondani szoktam :) – „leesik” az asztal alá. Ezért fontos a tanfolyamokat is ismételni.

 

5. A titok - Rhonda Byrne

 

Gondolom már te is hallottál róla, sőt talán láttad, olvastad is A titok c. filmet, illetve könyvet. A titok c. film megelőzte a könyvet, és tette mindenki számára ismertté a Vonzás törvényét. Ha még nem láttad a filmet, feltétlenül ajánlom. A könyvet azért érdemes megvenni, mert könnyű spirituális olvasmány, bárhol felütheted, és mindig felemel, ha alacsony rezgésű, negatív gondolataid vannak.

 

Olvass bele minden nap, addig, míg a pozitív gondolkozás teljesen szokásoddá válik! De tartsd az eszedben, az Univerzum nem a szavakra, hanem a rezgésekre reagál! Tehát hiába is mondogatod a pozitív megerősítő mondatokat, ha közben elégedetlen, szomorú vagy, netán dühös azért, mert úgy látod, hogy ez nem működik neked.

 

Ezekkel az energiákkal nem azt teremted, amit szeretnél, hanem a negatív energiákkal megegyező eseményeket. Például sóvárgással csak további sóvárgást, és nem pénzt lehet teremteni. Ha a teremtés minden titkát ismerni és használni szeretnéd, akkor gyere el a Tudatos Pénz Teremtés tréningre!

 

6. A varázsbolt - Dr James R. Doty

 

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik még bizonytalanok, hogy vajon tényleg teremthetünk-e bármit is az életünkben, és ehhez biztatást szeretnének.

 

A varázsbolt egy orvos megkapó története a saját teremtéseiről, spirituális önfejlődéséről, komoly tanulsággal arról, hogy mindezt hogyan ronthatjuk el, majd pedig találhatunk vissza a saját utunkra. Bővebben is írtam róla, itt találod.

https://www.laszloerika.hu/hu/blog/a-sziv-a-fontos-nem-az-agy-dr-james-r-doty-a-varazsbolt

  

7. A viskó

 

Mit jelent valójában a megbocsátás? Meg lehet-e bocsánati a legnagyobb bűnt, amit nem lehet megbocsátani? A könyv, amit már évekkel ezelőtt ajánlottam (itt találod A viskó könyvajánlóját), - de ebből a listából sem hiányozhat - többek között ezekre a kérdésekre ad válaszokat.

 

Bár a A viskó nem önfejlesztő könyv, hanem spirituális tartalmú regény egy megtörtént eset alapján, és mégis (vagy talán pontosan ezért) nagyon komoly spirituális tanítást tartalmaz a megbocsátásról, úgyhogy emiatt segíti az önfejlődést, az önfejlesztést, kifejezetten a megbocsátás területén. A viskóban egészen lenyűgöző és teljesen új képet kapunk Istenről, Jézusról és a Szentlélekről. 

 

Én még angolul olvastam, azóta már megfilmesítették, de a film nem tudja úgy visszaadni, ami a könyvben van. Ráadásul a leglényegesebb információt kihagyták a film végén! Nem akarom lelőni a „poént” már ha egyáltalán annak lehet nevezni a könyv mély spirituális értelmét, úgyhogy feltétlenül ajánlom olvasásra!

 

+ 1. Mi a csudát tudunk a világról?

 

 

Amikor először láttam (2005-ben) a Mi a csudát tudunk a világról? c. filmet az Uránia moziban (Budapesten), a barátnőmmel, kb. tizen lehettünk a moziban (nem vicc!), és közülük is többen kimentek a film közben.

 

Tudományos és kvantumfizikai tények, spirituális és vallási tanítások mind megférnek egymás mellett a filmben. Ez sajnos nem mindenki számára volt érdekes, nekünk azonban olyan izgalmasnak hangzott, mintha egy krimit néznénk! Időnként nagyon szerettük volna, ha vissza tudtuk volna pörgetni, hogy mit is mondtak, hogy is volt?

 

A filmből készült könyv (Mi a füttyöt... tudunk a világról?) és a film is remekül megmutatja, hogy az érzéseink, a gondolataink hogyan határozzák meg azt, hogy mit veszünk észre, és milyennek tapasztaljuk meg az életet.

 

A film tudományos dokumentumfilm, amiben Amanda, egy fotós életén keresztül látjuk, hogy mi minden történik bennünk sejtszinten, attól függően, hogy hogyan gondolkodunk, érzünk egy adott helyzetben. Tudósok és spirituális tanítók szólalnak meg benne és osztják meg a legújabb kutatási eredményeket, melyek összecsengenek az évezredes vallási és spirituális tanításokkal.

 

Mindenkinek szeretettel ajánlom, aki örül annak, hogy tudományos tényekkel és kutatásokkal tudja alátámasztani azt például, hogy a Vonzás törvénye működik, ami nem hit kérdése, hanem bizonyítottan így van.

 

A fenti 7+1 spirituális önfejlesztő könyvet elolvasni, az abban leírtakat helyesen alkalmazni, ahogy némelyik könyvnél írtam is, nem mindig könnyű, sőt!

 

Épp ezért, ha a teremtés minden titkát - olyat is, mely egyetlen egy könyvben sem szerepel! - szeretnéd megismerni és könnyen használni a saját életedben, hogy egy sokkal jobb új évtizedet teremts, akkor gyere el a Tudatos Pénz Teremtés tréningre!

 

Nemcsak a fenti 7+1 spirituális önfejlesztő könyv, de az elmúlt közel 30 évnyi tapasztalatom, további könyvek és különböző tanfolyamokon megszerzett tudásom, valamint a spirituális, intuitív képességeim alapján állítottam össze és fejlesztem a tréning anyagát mind a mai napig, hogy neked sokkal könnyebb legyen! Ráadásul a tréningen gyakorlunk is, hogy mindez ne csak elmélet maradjon.

 

Akkor ajánlom neked, ha nyitott vagy a hiedelmeid megváltoztatására, és szeretnél sokkal jobb kapcsolatba kerülni a pénzzel és megismerni, hogy hogyan teremthetsz egy jobb életet magadnak. Jelentkezz most!

 

 
 

Szeretettel,

Erika

 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

 

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!


FACEBOOK

Itt csatlakozz a nyilvános SzuperTudatos FB csoporthoz

SzuperTudatos Önfejlesztés™ FB oldal

László Erika hivatalos FB oldala

SuperConscious World®©™ FB oldal

LINKEDIN

László Erika oldala

 

TUDTAD?

Erika videósorozatban beszél az élet dolgairól. Kattints ide, és válogass!

 

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

 

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

 

 

 


Mit jelent a gyógyulás?
máj18
Spiritualitás

Mit jelent a gyógyulás?

Rengeteg olyan módszer van manapság, (a Spirituális Választerápiát is beleértve) amely a gyógyulás elősegítéséről, a gyógyítás valamilyen formájáról szól.
Képzelj, képzelj, képzelj!
aug12
Spiritualitás

Képzelj, képzelj, képzelj!

A képzelőerőnk az egyik legnagyobb kincsünk. :)
Könyvajánló - Michael Newton: A Lelkünk útja
aug05
Spiritualitás

Könyvajánló - Michael Newton: A Lelkünk útja

Michael Newton könyve: A Lelkünk útja, Létünk titkai egyike a legjobb spirituális könyveknek, legalábbis nekem. Felfedi, hogy mi történik velünk a fizikai halálunk után egy másik dimenzióban.
A szív a fontos, nem az agy - Dr. James R. Doty: A varázsbolt
jún13
Spiritualitás

A szív a fontos, nem az agy - Dr. James R. Doty: A varázsbolt

Dr. James R. Doty: A varázsbolt c. könyvében leírt varázslatai a pozitív gondolkodás és a tudatos teremtés bizonyítéka, amit te is könnyen megtanulhatsz!
László Erikáról

 

Erika transzformációt és boldogságot, harmóniát elősegítő és kommunikáció instruktor, tanácsadó. A SzuperTudatos Önfejlesztés™ (SuperConscious Self-Coaching™) intuitív coaching rendszer kifejlesztője, a Tudatos Kommunikáció tréningprogram létrehozója, a világon egyedülálló hiedelem-átalakító DEMERT Módszer™ és a Numeropátia™ megalkotója, valamint a SzuperTudatos Világ™ nemzetközi hálózat (SuperConscious World™) társalapítója és szakmai vezetője.

3 nyelven tanít, 25 országból, 5 kontinensről származó hallgatói és kliensei száma több ezerre becsülhető.

Több, mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, valamint több száz önfejlesztő és kommunikációs tréninget és tanfolyamot tartott világszerte.

 

A CoachOK és a Wellness Universe tagja

 

KAPCSOLAT

Email: erika.laszlo-kukac-laszloerika.hu

Skype: erika.laszlo

Mobil: +36 703656561

 

IMPRESSZUM

Legnépszerűbb cikkek

 

 

A SzuperTudatos közösséget és tagjainak hálózatát, transzformáló tanfolyamait az SCC.WORLD oldalon találod.

Kövess Facebookon is!

Minden jog fenntartva. László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ egyedi intuitív coaching rendszer létrehozójának hivatalos oldala

 

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve

(SzuperTudatos Teremtés™, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, Tudatos Kommunikáció™, a DEMERT Módszer™, a Numeropátia™) védjegyek, illetve bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

  

© Szuperc Limited 2020  All rights reserved. -  Hosted by Orangewebsite.com (Iceland)

Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

totalstudio.hu
Ingyenes Lélekemelő hírlevél!

Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre! A levelekről bármikor leiratkozhatsz.