2023 jan 01Pozitív gondolatok

Hogyan lehetne az éved félelem nélküli? 7 tanács félelmek ellen, mely az energiáidat is erősíti

 

Szerintem, ahogy mindenki, te is nagyon vártad, hogy végre vége legyen a 2 évig elhúzódó pandémiának. Ki gondolta volna 2020 tavaszán, hogy egyáltalán ilyen sokáig tarthat.


Erre, ahelyett, hogy végre felszabadultan élvezhettük volna a jól megérdemelt békés időket, még fel sem ocsúdtunk a sok nehézséget, fájdalmat és gyászt okozó sokkból, jött máris a következő, a háború az országunk határán 2022 év elején.


Sajnos, (vagy szerencsére?) minden rosszhoz hozzászokunk, így mostanra leginkább az elszálló infláció, a vele járó gazdasági bizonytalanság,  és persze az ehhez tartozó félelmek határozzák meg a mindennapokat oly sokak életében.


Önmagában a közelben zajló háború is épp elég lenne ahhoz, hogy a félelmek felerősödjenek, ez egy teljesen természetes emberi reakció a veszélyhelyzetre. Mindezek mellé a gazdasági veszélyhelyzet, a bizonytalanság abban, hogy mi lesz a jövőben, hogyan lehet túlélni, megélni, vállalkozásokat üzemeltetni, mindent kifizetni, nem segíti azt, hogy a többség reménytelien és pozitívan lássa és várja a jövőt.


Emiatt az energiamezőben rengeteg negatív, félelemmel teli energia van.
Te azonban biztosan nem a félelmeket akarod választani, elvégre akkor nem olvasnád a cikkemet.
 

A félelemmel teli világ és a negatív energiák folyamatosan adják a feladatot és egyben a lehetőséget is, hogy választhatunk: lefelé a félelmek gödrébe zuhanunk (tudattalanul), vagy tudatosan választjuk a felfelé szárnyalást a fény és a szeretet-alapú energiák felé.


Épp ezért különösen fontos, hogy pozitív gondolatokat, pozitív és happy end-es sztorikat forgass a fejedben, és ne engedj a negatívaknak egyáltalán! Nagyon fontos, hogy pozitív, felemelő képeket, filmeket nézz, és pozitív dolgokat olvass a negatívak helyett. (A negatívak hatnak a tudatalattidra, akkor is, ha nem szeretnéd).


Nézz pozitív, kedves, romantikus, boldog végű filmeket, rajzfilmet, hallgass kellemes, klasszikus, vidám zenét! Ne írj, ne beszélgess negatív dolgokról! Hagyd figyelmen kívül a negatív híreket, a félelmeket (és gyomorszorító érzéseket okozó), panaszkodást az árakról, inflációról.


Lehetőség szerint hagyd ott a negatív, lehúzó, panaszkodó csoportokat, helyette keresd inkább a pozitív emberek és csoportok társaságát!
(A mi csoportunk ilyen. Ha még nem vagy tagja, csatlakozz itt: Tudatosan, Boldogan, Pozitívan csoportba!)


Persze előfordulhatnak negatív, félelemmel teli gondolatok a fejedben, és ez normális is, az emberi természetünk része. Azonban, ha ezt a cikket olvasod, biztosan te is jobban akarod magad érezni, és folyamatosan keresed a (még jobb) megoldást arra, hogy hogyan tudnál pozitívabb, örömtelibb lenni az átlagembernél, lehetőleg mindig.


Hidd el, nem vagy ebben egyedül! Mi, az Intuychinggal foglalkozók, a SzuperTudatos Világ tagjai, mentorai, mi is elkeseredünk időnként, csak nekünk az az óriási könnyebbség, hogy kezünkben van az Intuyching®, amivel azonnal megváltoztathatjuk a negatív energiáinkat. Az Intuyching® közösségről, csapatról nem is beszélve, ami mindannyiunkat támogat, így sosem érezzük magunkat egyedül.
 

Visszatérve a félelmekre: a félelem rossz irányba vetett hit, azaz a félelemmel, a negativitással teremtjük meg azt, amitől félünk. Ugyanezzel az energiával teremthetsz pozitív gondolatokat és elképzelheted, hogy minden rendben van, volt és lesz is.


Mit tehetsz, hogy ne a félelem határozza meg a napjaidat, és pozitívabb gondolatokkal legyen tele a fejed?


A legjobb módszer, hogy a félelem és a bizonytalanság a háttérbe szoruljon az, hogy nem azokra a dolgokra figyelsz, amiket nem tudsz befolyásolni, hanem azokra, amiket tudsz kontrollálni.

Ezek (nem fontossági sorrendben) az alábbiak:


- hogyan gondolkozol,

- mit teszel/nem teszel,

- mit eszel/iszol,

- hova mész/nem mész,

- kivel tartod a kapcsolatot (vagy elengeded, mert már nincs egymásra szükségetek)

- hogyan beszélsz.
 

Ha olyasmire fókuszálsz, amit nem tudsz kontrollálni – például a gazdasági helyzetre, inflációra, a politikusok tevékenységére, a háborúra – akkor nagy valószínűséggel egyre rosszabbul és nagyobb félelemben fogod magad érezni.



Hogyan maradhatsz ki az országunkat átható félelem-energiákból?

Az alábbi 7 tanács erősíti az energiarendszeredet (csakráidat), a pozitív gondolkodásod, és távol tart a félelem-energiáktól.
 

Ami most történik, a javadra válik, akkor is, ha most éppen bizonytalannak érzed magad benne!
Minden, ami félelmetesnek tűnik, csak azért tűnik annak, mert a túlélésedet veszélyezteti. Amit látsz, az nem a valóság, csak illúzió! A félelem mindig a jövőben van, a jelenben nem félünk. Hidd el, fogadd el, hogy valami jó alakul ki számodra, és a többieknek is. Teremtsd izgalommal a jövőt, és képzeld el, milyen csodás meglepetéseket tartogat számodra.

Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • Izgatottan várom a teremtésem eredményeit.
  • Minden nap csodás meglepetéseket tartogat nekem.
  • Nyitott szemmel járok, hogy észrevegyem és megkapjam az Univerzum ajándékait.


Ami most történik, az lehetőséget ad a változtatásra, fejlődésre, valami új dolog megjelenésére az életedben!
Nem csináltál semmi rosszat, és senki nem akar megbüntetni, csak egy új lehetőséget kaptál. Lehet, hogy elsőre nem tetszik, hogy úgy tűnik, változtatnod kell az eddigi megszokott dolgokon (munkán, gondolkozáson, párkapcsolaton stb.), de mindez arról szól, hogy a változással valami jobb jöhet az életedbe! (Feltéve, hogy engeded.)

Hidd el, és bízz benne, hogy az Univerzum nemcsak levegőt adott neked korlátlanul, hanem bőséget is. Hidd azt, fogadd el, hogy biztonságban vagy, és azért vagy itt, hogy érezd az örömöt minden nap! Legyen a mantrád: Mindig, mindent kifizetek, és egyre több marad.
 

Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • Mindig, mindent kifizetek, és egyre több marad.
  • Minden történésben meglátom a lehetőséget.
  • A változással a lehető legjobb jön az életembe.
  • Örömmel élem és élvezem az életem minden percét.


Hidd el, hogy elég értékes vagy, és legalább annyira jó (de nem jobb!), mint a többiek.
Hidd azt, hogy jó vagy, értékes vagy, és ezért képes vagy mindent létrehozni az életedben. Hidd, hogy mindig jut mindenre, és hidd el, sőt tudd, hogy az irányítás, a gondolataid irányítása a te kezedben van!
 

Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • Elég jó vagyok.
  • Értékes vagyok.
  • Az életemet én irányítom és teremtem.
  • Megengedem, hogy a többiek azt csináljanak, amit akarnak.


Hidd el, hogy veszteség sosem érhet, mert azt, ami valóban fontos, - a szeretetet - sosem veszítheted el.
 

Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • A szeretet körülvesz és átölel.
  • Minden szerettem velem van mindig, mégha a láthatatlan világban is.
  • Elfogadom és szeretem magam és másokat is.
  • A szeretet áramlik felém, bennem és belőlem.
  • A bennem lévő szeretet meggyógyítja, átalakítja minden veszteségem.


Hidd el, hogy mindenki, akivel találkozol, jó, segítőkész és segít neked is, ha kell.
Hidd el és képzeld el, hogy a lehető legjobban alakul minden a számodra és mások számára is. Fogadd el, hogy mi zajlik a fejedben, és alakítsd át a gondolataidat olyanokra, amit jólesik gondolnod magadról, a többi emberről és a világ helyzetéről is. A gondolataid, a szavaid, az érzéseid együtt teremtik meg azt, amiben élsz. Figyelj arra, hogy mit beszélsz (akár a fejedben is), és változtasd meg a gondolataidat, a szavaidat és az érzéseidet is. Mindig választhatod a hálát és az elfogadást.


Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • A hálát és az elfogadást választom.
  • Minden a lehető legjobban alakul nekem és másoknak is.
  • Azt választom, hogy teremtem az életem, akkor is, ha mások nem ezt választják.
  • Az emberek jók és segítenek nekem.


Hidd el, hogy a tested mindig kijavítja a hibákat, és egészséges vagy.
A test egészen elképesztően működő, fantasztikus „szerkentyű”. Egész életed során az a dolga, hogy segítsen neked mindenben, meggyógyítsa, javítsa azokat a dolgokat, melyek nem működnek. Az azonban nagyon fontos, hogy nem a tested vagy, ámbár van tested. A lelkedben, az energiádban van egy test, (és nem a lélek van a testedben, mert a lelked túlnő a testeden, az aurában is ott van), ami segít abban, hogy ebben az életben megvalósíthasd azokat a dolgokat, amiket szeretnél.

Ahogy Bruce Lipton is tanítja (és a kísérletekkel bizonyítja is), az egész Univerzum maga a lélek, az energia.
Mindannyian, mindennel és mindenkivel, az egész Univerzummal össze vagyunk kapcsolódva az energiamezőben. Ahogy nem tudod elválasztani a konyha levegőjét a nappaliétól, úgy lelkekként is együtt, egyek vagyunk.
Ezért hidd el, hogy sokkal több vagy, mint a tested, és hogy a gondolataid azok, amikkel te is képes vagy megteremteni bármit, a testi egészséged is!


Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • A testem segít abban, hogy élvezhessem az életem.
  • A testem tudja, hogyan javítsa ki magát.
  • Bízom a testemben és a lelkemben is.


Hidd el, hogy minden változás érted, és nem ellened van!

Támogató hitek, pozitív gondolatok:

  • Bölcsen, felülről és egy lépés távolságból nézek a történésekre.
  • Kérem, elfogadom és türelmesen kivárom az Univerzum segítségét.
     

„Mindennek mindig jó a vége. Ha még nem jó, akkor még nincs vége” – indiai közmondás


Kívánom, hogy a 2023-as éved a csodák éve legyen, és a félelmek, a félelem-alapú energiák is, messzire elkerüljenek!

Szeretettel,

Erika

Ha eleged van abból, hogy egyedül küzdesz és szeretnéd, ha pártatlan, ítélkezésmentes segítséget kapj, akkor jelentkezz itt.
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) intuitív, energetikai, coaching-szemléletű rendszer létrehozójának hivatalos oldala.

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve (Intuyching®, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, TUDKO™-Tudatos Kommunikáció, a DEMERT™ Módszer, a Numeropátia™, Intuytor™) védjegyek, illetve törvény által védett és bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

© Szuperc Limited 2015-2023. -  Minden jog fenntartva. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)
Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

Ugrás az oldal tetejére!