2018 máj 13Pénzteremtés, pénz vonzása

A 3 legfontosabb dolog, ami meghatározza, hogy mennyi pénzed és sikered van

Frissítés ideje: 2021. január

 

Mindent megteszel, és mégis falakba ütközöl, ha a saját sikereidről és a pénzügyi áttörésről van szó?  Mi az a 3 legfontosabb dolog, ami akadályoz a pénzteremtésben és a pénz vonzásában?
 

A világ nagy része egész nap folyamatosan dolgozik, és mégis nagy szűkségben él, a bőség helyett. Úgy tűnik mégsem igaz a mondás, hogy a kemény munka meghozza jutalmát, vagy hogy kemény munkával lehet pénzt keresni. 

 

Ha azzal lehetne, akkor a világ nagy része nagy gazdagságban és bőségben élne. Mégsem ezt tapasztaljuk, ha körülnézünk. A klienseim és a hallgatóim rendkívül okos és intelligens emberek. Mindent megtesznek azért, hogy jobban éljenek, hogy előbbre jussanak. És a többségnek mégsem megy könnyen. 

 

Tehát mi lehet a baj a pénzteremtéseddel?

 

1. Hiedelmek, melyek gátolják, hogy vonzzad a pénzt

 

Az első - és talán legfontosabb dolog - a pénzhez és a sikerhez kapcsolódó gátló gondolataidat megváltoztatni. Tudományosan bizonyított, hogy az, ami a fejünkben van (hibásan), határozza meg azt, amit tapasztalunk, amilyennek magunkat, - a sikert, a pénzt -, az embereket és a világot látjuk. Ezért, ha megváltoztatod a gondolataidat (a hiedelmeket), akkor mindent megváltoztatsz! 

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

 

Ha azt hiszed (hibás gondolat), hogy nem tudom megcsinálni, hogy képtelen vagyok rá, hogy nem vagyok elég jó – akkor ez is lesz!

Ha azt hiszed, hogy az emberekben nem lehet bízni, hogy be fognak csapni – akkor ez lesz a tapasztalatod!

Ha azt hiszed, hogy a férfiak/a nők veled mindig csak kiszúrnak, boldogtalanságot, csalódást okoznak, akkor bizony ez fog történni a kapcsolataidban.

Ha azt hiszed, hogy nehéz... (sok pénzt keresni, levizsgázni, házba költözni), akkor nehéz lesz!

Ha azt hiszed, hogy neked soha senki sem segít, akkor ne csodálkozz, ha valóban nem kapsz segítséget!

 

Tehát fontos megváltoztatni a hiedelmeket. Persze könnyű mondani, mikor senki sem ad hozzá megoldást, hogy hogyan kell csinálni. Nekünk van rá megoldásunk!

 

A Tudatos Pénz Teremtés, illetve a SzuperTudatos Önfejlesztés™ programokon is elsajátíthatod a DEMERT Módszert™, ami a hiedelmek átalakításának és a megbocsátás létrehozásának legegyszerűbb és leggyorsabb módja.

 

(A mélyben rejtőző, elnyomott haragot muszáj megbocsátássá alakítani, ugyanis addig, míg bennünk van, önbüntető folyamatokat tart fent, például rossz kapcsolatok, pocsék munka, egészségügyi gondok, illetve pénzügyi nehézségek formájában.)

 

A HOGYANNÁL azonban sokkal fontosabb, hogy tudd, hogy MIT kell megváltoztatni a pénzteremtésed és a pénz vonzását illetően

 

Hiszen, ha nem ismered fel a hibás gondolataidat, akkor egészen biztos nem fogod tudni megváltoztatni őket és a pénzteremtésed és a pénz vonzásod is ugyanaz marad. A tudatosság és a dolgok tudatosítása ezért annyira fontos, hiszen ha nem tudsz róla, akkor nem tudsz vele mit kezdeni, igaz?

 

A Tudatos Pénz Teremtés workshopon ezekkel a hibás gondolatokkal (a hiedelmekkel) sokat foglalkozunk, és átalakítjuk őket, hogy egy újfajta szemlélettel és gondolkodásmóddal mehess haza. (A SzuperTudatos Önfejlesztésben™, az Intuyching táblázatrendszerben pedig több táblázat is a pénzügyi hiedelmekkel foglalkozik, hogy biztosan megváltozzon a pénzteremtésed és a pénz vonzásod is.)

 

2. A családból származó pénzügyi plafon és engedély (hogy a pénzteremtés és a pénz vonzása működjön)

 

A második legfontosabb dolog a pénzügyeket illetően az, hogy mit hoztál a családból mintaként. A gazdagságot, a gazdagságban való korlátlan bizalmat, vagy a korlátokat, a szegénységet és a hiányban való hitet? Sajnos, a magyar minta általában, (de hozhatnék más országokat is példának) a szegénységet és a korlátokat tartalmazza nem csak családi, hanem nemzeti szinten is.

 

Ezek a minták akár több száz (ezer) évesek is lehetnek, és mégis meghatározzák azt, hogy ma milyen a viszonyod a pénzzel, és azt is, hogy mennyire nehéz létrehozni a pénzügyi szabadságot. A családi (nemzeti) minták határozzák meg azt is, hogy engedélyt vagy tiltásokat kaptál a sikerre, a boldogabb életre vagy a több pénzre (a pénzügyi szabadságra) vonatkozóan.

 

A királyi családoknak nincs gondja a pénzzel

 

Tudod miért? A válasz egyszerű: nincs gátló hiedelmük a gazdagságot illetően, hiszen mindig is gazdagságban éltek, és a családi pénzügyi plafon is magas, hiszen a gazdagságot tapasztalták generációkon keresztül. (De érdemes megfigyelni, hogy például boldogságból már egyáltalán nem állnak általában túl jól.)

  

Van-e engedélyed arra, hogy több, más legyél és másképp élj, mint az őseid?

 

Amennyiben van, akkor nagyon szerencsés vagy, és hálás lehetsz a szüleidnek (akkor is, ha voltak problémák – hidd el, minden családban vannak). Amíg ezek a minták a tudatalattiban meghatározzák (korlátozzák) a siker és a több pénz elérésének lehetőségét, addig nem csoda, hogy hiába a sok munka, nem lesz sem több siker, sem pénz.

 

Az Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) táblázatrendszerrel pillanatok alatt kiderül, hogy van-e engedélyed a boldog(abb) életre, a sikerre, és arra, hogy túlszárnyald az őseid, a bőség és a pénzügyek területén. Mindezt át is alakítjuk az Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) táblázatrendszerrel , hogy végre ki tudd használni az összes lehetőségedet. A 2 napos Tudatos Pénz Teremtés is úgy van összeállítva, hogy ezektől a családi mintáktól véglegesen felszabadulhass. 

 

3. Egy segítő, egy mentor, aki melletted van a folyamatban

 

A harmadik legfontosabb dolog, hogy legyen egy segítőd, aki adott pillanatban ott van melletted és segít rávilágítani, hogy mi az, amin változtatnod érdemes. A mentor azért alapvető, mert anélkül nagyon könnyen vissza lehet esni a régi mintákba.

 

A motivációs tréning, vagy egy segítővel, mentorral egyetlen egy alkalom pontosan ezért nem szokott hosszú távon segíteni. Elvégre, ha egyetlen egy alkalommal elmész egy zongoraórára, akkor utána még nem fogsz tudni zongorázni!

 

A 2-5 napos motivációs tréningeken mindenki remekül érzi magát a felfokozott és energiával teli csapatban, együtt nevetnek, mindenféle játékos feladatot csinálnak, és mindenki úgy megy haza, hogy hű, milyen szuper volt!

 

Csakhogy... mi lesz akkor, amikor a motiváció elfogy?

 

Egyetlen egy ilyen tréning hatása sem tart ki évekig. Ezért is lesznek aztán az emberek tréning- és tanfolyamfüggők, mert kell nekik egy újabb „energialöket”. Vannak olyanok, akik évente több ilyen tanfolyamra is elmennek azért, hogy ezt az energia-infúziót megkapják.

 

Ezzel azonban csak a függőségüket növelik és valódi átalakulást nem tudnak tapasztalni, illetve azt megtartani. Nem valódi és tartós átalakulással, hanem egy energia-infúzióval mennek haza, amit újra és újra meg kell ismételni, hogy a hatás megmaradjon.

 

Ehhez képest egy mentorálási folyamat (ami egy konkrét ügyet tekintve 2-5 alkalom lehet) létrehozza azokat a tartós változásokat, amelyek után már nem lesz szükség több energia-infúzióra.

  

Szerinted vajon a sportolóknak miért van edzőjük, aki segít nekik?

 

Azért, mert nem tudják a sport szabályait? Fogalmuk sincs, hogy kell belerúgni a labdába? Nem tudják pattogtatni vagy dobni a kosárlabdát? Gondolod, hogy annyi év edzés után még mindig nem tudják, hogy hogyan is kellene csinálniuk, hogy jobbak legyenek?

 

A HOGYANT már réges rég megtanulták, de nem látnak rá kívülről magukra, ezért nem tudják, hogy MIT kellene másképp csinálniuk.

 

Egy mentor, egy coach (magyarul és a sportban edzőnek mondjuk, ami angolul coach) ebben tud neked segíteni. Rálát kívülről a dolgaidra, és ezzel tudja benned tudatosítani, hogy MI az, amit másképp kellene csinálnod.

 

És ha most eddig azt hitted, hogy egy konkrét mentorról – egy emberről – beszéltem, akkor most leszel igazán meglepődve, mert nem!

 

Nem, én a benned lévő „beépített” saját mentorodról beszélek! Mindenkinek van ilyen része, csak éppen nem tud róla és ezért nem tudja használni sem! Ez pedig a saját szupertudatos részed. Ez az a rész, amely képes arra, hogy téged bármely helyzetedben mentorként segítsen.

 

Nem csinálja meg helyetted, de sosem ítélkezik feletted, mindig rávilágít és felismerteti, hogy mit kell megváltoztatnod, és ezáltal a megoldásokban is segít (ahogy egy valódi mentor, coach is tenné).

 

Ez a mentori részed az Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) táblázatrendszerrel sokkal könnyebben elérhető, amellyel saját magadat tudod fejleszteni, saját magad mentora, coach-a lenni, és minden helyzetedben a dolgaidat – a pénzzel való kapcsolatodat, a sikerhez való viszonyulásodat is – helyretenni és megváltoztatni.

 

Vajon mennyit segítene neked egy Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) program, vagy egy Intuyching™ konzultáció abban, hogy például több pénzt teremts?

 

Az Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) egy közel 100 táblázatot tartalmazó rendszer, ami megmutatja, hogy mit, és hogyan változtass meg, és végigvezet minden helyzetedben. Felismertet és változtat. Az eredeti dolgokat mutatja meg, ami valóban a probléma okozója, és nem csak a felszíni tüneteket tudod vele megismerni.

 

Általa hozzáférsz a belső mentorodhoz, megerősíti az intuíciód működését, megváltoztatja a korlátozott gondolataidat és életszemléletedet, hogy a pénzteremtésed és pénz vonzásod működjön, és mindezt a lehető legegyszerűbb módon teszi!

 

Úgyhogy, amennyiben véglegesen akarsz megszabadulni a téged gátló gondolatoktól és tartós változásokat akarsz elérni, akkor jelentkezz egy Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) programra vagy konzultációra! (A link átvezet a SzuperTudatos Világ™ Executive mentorainak oldalára.)

 

Ha pedig profi teremtővé akarsz válni és még könnyebben, még tudatosabban akarod megvalósítani az álmaid, akkor gyere el a következő Tudatos Pénz Teremtésre!

 

Szeretettel,

Erika

Ha eleged van abból, hogy egyedül küzdesz és szeretnéd, ha pártatlan, ítélkezésmentes segítséget kapj, akkor jelentkezz itt.
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) intuitív, energetikai, coaching-szemléletű rendszer létrehozójának hivatalos oldala.

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve (Intuyching®, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, TUDKO™-Tudatos Kommunikáció, a DEMERT™ Módszer, a Numeropátia™, Intuytor™) védjegyek, illetve törvény által védett és bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

© Szuperc Limited 2015-2023. -  Minden jog fenntartva. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)
Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

Ugrás az oldal tetejére!