A halál szele II.- Megrázta a spirituális közösséget fiatal tanítójuk halála
aug01

A halál szele II.- Megrázta a spirituális közösséget fiatal tanítójuk halála

Mindenkit megdöbbentett a fiatal spirituális tanító halálhíre. A halál szele a közösséget is sokkolta.


Egy kedves, fiatal hongkongi ismerősöm, két pici gyereket, férjet, szülőket és barátokat hátrahagyva hirtelen meghalt. Ugyan pár hónapja tudták meg hogy rákos, mégis hirtelen történt minden, mivel továbbra is dolgozott, míg egyszer csak hirtelen összeesett, kómába került és már nem tért vissza.

 

Az élet érthetetlen..., sokszor nem találjuk rá a magyarázatot. Mennyire igazságtalannak tűnik, hogy egy fiatal, a 30-as éveiben lévő anya, feleség, gyerek és barát, két picit elhagyva egyszer csak elmegy...

 

A hongkongi spirituális közösségben nagy felbojdulást okozott a halála, sokkolta a közösséget, hogy hogy történhetett vele ilyen.

 

Nehezen értik, hogy hogyan lehet az, hogy ilyen hirtelen meghal valaki, aki másokat tanít, önfejlesztéssel foglalkozott, mindenféle módszereket ismert és egyszer csak (pláne ilyen fiatalon) meghal? Összeesik, kómába esik és nem tér vissza? Hiszen neki, aki ilyesmivel foglalkozott, inkább (örökké) élnie kellene, nem?

 

Ezt már olvastad? Egy másik hirtelen halál, és a csönd, ami körülvette

 

Sokaknak nehéz feldolgozni azt, hogy bármilyen módszert, rendszert is ismerünk, tudunk, használunk, fejlesztjük magunkat, és hiába..., mindezek nem a halál (és nem az élet) elkerülésére szolgálnak. 

 

Ezek a módszerek (mint ahogy a SzuperTudatos Önfejlesztés is) abban segítenek, hogy az életünket (a halálunkat is) jobbá és tudatosabbá tegyük, de egyetlen egy módszer sem szól arról, hogy elkerüljük a halált, történjen az akármikor is.

 

Mi is a halál?

 

Az én elképzelésem szerint a halál pontosan olyan átmenet mint a születés, egy újfajta élet létrejötte. Amennyire egy kisbaba megszületésekor örülünk, annyira kellene örülnünk a halálkor is – az átmenetkor egy másik dimenzióba. És persze nem örülünk, hiszen az illető, aki elmegy hiányzik, hiányt, fájdalmat okoz azzal, hogy nincs itt.

 

Én viszonylag fiatalon vesztettem el a szüleimet. (Van erre egyáltalán “jó” idő? És én fiatalnak gondoltam magam ehhez, pedig hányan elvesztik a szüleiket még sokkal korábban.)

 

Az apukám 81 évesen (későn házasodott és lettek gyerekei) - nagyon nagy tudatosságal - döntött a haláláról.

 

A kórházban a szokásos vércserét (talán a negyediket) végezték el, (leukémiája volt) miután megkérdezte az orvosát, hogy meg tudják-e gyógyítani. Az orvos nagyon kedvesen és valódi együttérzéssel mondta, hogy sajnos nem, nem tudják, csak fenn tudják tartani egy darabig ezt az állapotot, de aztán ez rosszabbodni fog.

 

Apukám megkérdezte, hogy mi történne akkor, ha nem jönne vissza a következő vércserére. Az orvos azt mondta, hogy akkor meg fog halni sajnos.

 

  • Mennyi idő múlva? – kérdezte apukám.
  • 3 hét múlva.
  • Köszönöm. Akkor nem jövök többet. Köszönöm és viszontlátásra.
  • Nagyon nagyrabecsülöm és tiszteletben tartom a döntését. Kevés ember képes ilyesmire. De ha mégis úgy döntene, hogy visszajön, kérem, jöjjön nyugodtan, mi szeretettel várjuk. – mondta döbbenten az orvos.

 

Ha ezt hiszed, hogy ez a társalgás csupán a képzelet műve, akkor bizony tévedsz. Apukám rendkívül erőteljes és nagyon karizmatikus személyiség volt egész életében. Egy magyar nagyvállalat, a Patyolat igazgatójaként ment nyugdíjba, még betegen - és 81 évesen - is nagyon határozott és tántoríthatatlan volt.

 

Hozzátenném, hogy 80 évesen még semmi baja sem volt, csupán életének utolsó fél évében volt “nem jól”. Sosem panaszkodott ebben az utolsó fél évében – mint ahogy addig sem sose, szerencsére egészséges, és optimista szemléletű volt -, a maximum az volt, amikor megkérdeztem, hogy mit érzel apuka, fáj valamid? Az volt a válasza, hogy “nem, nem fáj, csak rossz a közérzetem”.

 

Szóval a kórházi látogatás után hazajött, és közölte velem, hogy:

 

  • Beprogramoztam a halálom! 3 hét múlva meg fogok halni – mondta.

Első döbbenetemben csak azt tudtam mondani, hogy:

  • Jaj! De apuka, az nem jó, már be van fizetve a nyaralásunk! Akkor külföldön leszünk, nem leszek itt!
  • Semmi baj, te csak menj el nyaralni. Én nyugodtan meg tudok halni egyedül. – mondta ő.

 

Szerinted mit éreztem, amikor meghallottam, hogy beprogramozta a halálát?

 

El sem tudom mondani, hogy mi minden kavargott bennem, miközben hihetetlenül nagyra tartottam a döntését! Igen, elutaztunk, (ragaszkodott hozzá) és naponta felhívtam, hogy hogy van.

 

Az megnyugtató volt, hogy anyukám vele van, és hogy minden nap tudtunk beszélni. És megvárt... igen, nagyon hálás vagyok ezért neki és a sorsnak is. Visszajöttünk, és rá egy hétre ment el végleg. Nem, nem 3 hét volt, hanem négy hét.

 

Anyuka hívott fel, egy szombat délután, hogy jöjjünk át, mert apuka valószínűleg meghalt. Nos, ha nem találkoztál még a halállal személyesen, akkor bizony nem annyira könnyű azonnal tudni.

 

Ő sem tudta, hogy vajon tényleg elment-e, mert amikor már azt hitte, hogy ez a vég, utána apuka még egy nagyot sóhajtott (ekkor távozott el a lelke). Így nem volt biztos benne.

 

Vajon tényleg elment, vagy mégsem? – kérdezte anyukám.

 

Átmentünk hozzá, és addigra teljesen egyértelmű volt, hogy elment. Megsimogattam apu kezét, puszit adtam rá, és megvártuk, hogy eljöjjenek a halottszállítók. Úgyhogy azt is láttam, hogy mit vihetünk magunkkal a halálba. Rossz hírem van: Semmit. Se vagyon, se ruha, se pénz. Semmit nem vitt a halálba magával. Ezt nyugodtan elhiheted, láttam.

 

Apuka az otthoni ágyában szenderült el végleg, fájdalommentesen, az utolsó pár napban már csak aludt, nem beszélt, és nem kelt fel. A valamikori teste összetöpörödött, sokkal kisebb lett , és mielőtt a halottszállító ládába beletették, anyukám ráadta az alsónadrágját, hogy “hát mégis legyen rajta valami”.

 

Az emberek mondták, hogy nincs rá szükség, úgyis el lesz hamvasztva (apu kívánsága szerint). Anyu viszont mégis ragaszkodott hozzá, hogy legalább az legyen rajta. (Apu augusztusban, nagy melegben halt meg.)

 

Az augusztus különös jelentőségű hónap lett

 

Igen, az augusztus (is) rá emlékeztet. És az apósomra is, aki szintén augusztusban távozott el a földi világból. Ráadásul augusztusban van a születésnapom is, (azon a napon, amikor két nagy spirituális tanító, Luise L. Hay és Dr. Wayne Dyer is eltávozott) így ez a hónap sok szempontból is nagyon jelentőségteljes lett. 

 

Apuka nagy tudatossággal választotta a halált, rendesen feladva a leckét, hogy lehet így is. Anyukám nem egészen másfél évvel később, a 64. születésnapja előtt távozott el, hirtelen, mindenféle előzetes “bejelentés” nélkül, egészségesen, egyik pillanatról a másikra; megállt a szíve. Még az orvosa is tőlem kérdezte, hogy volt valami baja? Nem, nem volt, egyszerűen csak ment apu után.

 

Úgyhogy gondolhatod, mindkét szülőmtől igen magas tudatosságú halál-mintát kaptam. Gyorsan, méltóságteljesen, tudatosan, hosszas szenvedés, kórházi tartózkodás nélkül. Bízom benne, hogy képes leszek ezt az utat követni, és ha mégsem, elfogadom, amit az élet hoz nekem.

 

És itt csatlakozik bennem a két eset, a hongkongi kedves, fiatal nőé, és a saját veszteségem. A hirtelen halál nagy ajándék annak, aki elmegy, és mivel átéltem, tudom, hogy nagyon nagy feldolgozandó feladatot hagy hátra azoknak, akik itt maradnak.

 

Még egy 64 éves ember – anya, nagymama, barát, ismerős – esetében is nagyon nehéz feldolgozni a távozás hirtelenségét, mégis tudjuk, ez az élet rendje. A szülők egyszer elmennek. Bármilyen nehéz is volt, mindig örültem (az első pillanatban is), hogy anyunak ilyen könnyű halála volt, és hogy együtt lehetnek apuval. 

 

Egy fiatal halálát feldolgozni azonban sokkal nehezebb.

 

Őt a szülei is gyászolják. Ez nincs benne az élet "rendjében", nem erre számít senki sem. Ez "igazságtalan". Nagyon nehéz a családnak egy ilyen helyzetben, és hiába is voltam kicsit hasonlóban, el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet nekik. Két pici gyerekkel egyedül maradni, a teljes felelősséggel, hogy most már csak az apjuk maradt. Ezt nem könnyű sem felfogni, sem feldolgozni.

 

És hiába volt a sok tudás, a különböző módszerek, amiket ismertem, a gyászt én sem tudtam “legyőzni” mint ahogy a halált sem lehet. De talán könnyebb volt, illetve sokszor úgy éreztem, ha nem tudnék annyi mindent, ha nem tudnám használni a módszereket, akkor lehet, hogy megőrültem volna. Így viszont tudtam élni az életet, mégha időnként rám is tört a szomorúság és a hiányuk.

 

Apukám annak idején rendszeresen arra utasított (igen, nem kérés volt, hanem utasítás!), hogy azt segítsem neki, hogy végre meg tudjon halni. Mindannyian tiszteltük a döntését, így meg sem próbáltam lebeszélni róla, elfogadtuk, hogy el akar menni. Így bizony azt segítettem, hogy fájdalommentes, könnyű és mihamarabbi halála legyen.

 

Nálunk a halál nem volt tabu, már gyerekkorunkban is beszéltünk róla és felkészültünk rá. Viccelődött is vele, hogy majd aztán fel fogja borítani az urnát a macska (mint ahogy az egyik filmben is tette, szétszórva a hamvakat). Náluk nem volt macska, úgyhogy megnyugtattuk, nagyon vigyázunk majd rá és betesszük a vitrinbe.

 

Bármely módszert, rendszert gyakorolsz, ezek nem a halál (és az élet) elkerüléséről szólnak, hanem arról, hogy tudatosan, egy jobb életet (és halált) teremtsünk magunknak, illetve másoknak is segítsünk ebben. És ez nem arról szól, hogy bárki is elkerülné a halálát.

 

A halál a születés – az átmenet – egy formája, legyen bármi is utána, amiről mai tudásunk szerint nincs bizonyítékunk.

 

Azonban attól, hogy nincs bizonyíték rá, én biztosan hiszem - sőt tudom -, hogy van élet a halál, illetve az átmenet után. És mindennek ellenére, hiszen én is ember vagyok, bár éltem tovább az életet, éveken keresztül sírtam, amikor csak eszembe jutottak a szüleim (és hidd el, nagyon sokszor eszembe jutottak), míg aztán rá nem döbbentem, hogy mit sirattam valójában éveken keresztül.

 

Rájöttem, hogy mit gyászoltam az elvesztésükkel

 

Nem, akármennyire is azt hiszed, hogy őket gyászoltam, a hiányukat, nem, nem így van. Sosem az eltávozottakat siratjuk, hanem mindig magunkat. Valamit, amit azáltal, hogy már nincsenek itt, hiányolunk. Ami annyira fáj, hogy sírunk tőle mint egy kisgyerek. (A sírás a Gyerek “műve”. Sem a Felnőtti sem a Szülői minőségünk nem tud sírni. A három minőségről itt olvashatsz bővebben.)

 

Évek teltek el, mire rájöttem, hogy miért sírok utánuk. Évek kellettek, hogy rájöjjek, a biztonságot jelentették számomra, amit azóta, hogy nincsenek már, magamban kell megleljek. És ez bizony nagy feladat. Talán az egész hátralévő időmre.

 

Úgyhogy tudd, hogy az élet életveszélyes üzem! Sosem tudhatod, hogy mi történik biztosan, ezért teremtsd pozitívan a napjaidat, élvezd a mindennapokat, sose feküdj le haraggal, mert nem tudhatod, hogy felébredsz-e és lesz-e időd megbékíteni a másikat.

 

Kívánom, hogy békében, nyugalomban, és legfőképpen szeretetben (elfogadásban és ítélkezések, kritika nélkül) teljenek a napjaid!

 

TÁMOGATÓ HIT

A születés és a halál kapuk, melyek átvezetnek egy új világba. Élvezem az élet minden pillanatát, és tudom, hogy az átmenet is izgalmas kalandokkal vár! Az Univerzum szeretete, támogatása hatja át a mindennapjaimat. 

 

Csodás napokat! Légy magadhoz jó! :)

 

Szeretettel,

 

Erika

 

 
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

 

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Itt csatlakozz a nyilvános SzuperTudatos FB csoporthoz

 

Lájkold az FB oldalunkat

 

 

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

 

E-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a tartalmába

 

 

 


A halál szele
okt05
Spiritualitás

A halál szele

Ma kétszer is megérintett a halál szele. Az egyik “földrajzilag” is nagyon közel történt.
Megbocsátás I.
jún24
Spiritualitás

Megbocsátás I.

Beszéltünk már ez együttérzésről, ami nélkül nincs sem boldog élet, sem boldog világ körülöttünk. Addig, ...
Szeretettel működni
máj06
Spiritualitás

Szeretettel működni

Másokat tanítani legjobban szeretettel lehet. Mihelyst a szív megérti, az elme nyitottá válik.
Hála vagy kritika?
ápr29
Spiritualitás

Hála vagy kritika?

Sok bosszantó (szomorú, kellemetlen stb.) dolog (esemény, ember stb.) vesz bennünket körül. Viszont már maga a fogalmazás is ítélkezést tartalmaz: "bosszantó".
László Erikáról

 

Erika transzformációt és boldogságot, harmóniát elősegítő oktató, coach, mentor és kommunikációs tréner, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ (SuperConscious Self-Coaching™) megalkotója és a SzuperTudatos Világ™ nemzetközi hálózat (SuperConscious World™) társalapítója.

3 nyelven tanít világszerte, 25 országból, 5 kontinensről származó hallgatói és kliensei száma több ezerre becsülhető.

 

KAPCSOLAT:

Email: erika.laszlo-kukac-laszloerika.hu

Skype: erika.laszlo

Mobil: +36 703656561

 

Legnépszerűbb cikkek

 

 

A SzuperTudatos közösséget és tagjainak hálózatát, transzformáló tanfolyamait az SCC.WORLD oldalon találod.

 

 

Kövess Facebookon is!

Minden jog fenntartva. László Erika coach, tréner, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ egyedi intuitív coaching rendszer létrehozójának hivatalos oldala

© Szuperc Limited 2018  All rights reserved. -  Hosted by Orangewebsite.com (Iceland)

Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

totalstudio.hu
Ingyenes Lélekemelő hírlevél!

Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre! A levelekről bármikor leiratkozhatsz.