A halál szele
okt05

A halál szele

Ma kétszer is megérintett a halál szele. Az egyik “földrajzilag” is nagyon közel történt.


Ma kétszer is megérintett a halál szele. Az egyik “földrajzilag” nagyon közel történt, bár érzelmileg – mivel nem ismertem az illető férfit – nem érintett. A másik, hiába volt távol kilométerben mérve, sokkal jobban megrázott.

 

Épp megérkeztünk a tengerpartra, ahol szokatlan csönd fogadott. Mindenki ácsorgott, és a part felé nézett. Nem volt a szokásos beszélgetés vagy nevetgélés zaja.

 

Nem sokkal előtte történhetett meg vele a baj, mielőtt megérkeztünk a tengerpartra. Láttam, ahogy még próbálják szegényt újraéleszteni. Szinte önkéntelenül és azonnal rácsatlakoztam a fenti “csatornára”, és kértem, hogy kapjon meg minden segítséget. Nagyon sokan figyelték az újraélesztését, az egész part energiája megváltozott, teljesen más volt, mint előtte való nap.

 

Minden annyira csöndes volt, mindenki csak állt és szinte lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy mi történik a tengerbe vezető lépcsőnél.

 

Még elég sokáig próbálták megmenteni, de ahogy érzékeltem, ő már nem akart visszajönni. Később megérkezett a mentő, de már nem tudtak rajta segíteni. Kértem, hogy történjen meg minden, ami ahhoz segíti, hogy könnyedén tudjon elmenni, és hogy a családtagjai – és legfőképpen a felesége – is kapjanak meg minden segítséget, hogy könnyebben átvészeljék ezt a nagyon nehéz időszakot.

 

A hirtelen halál mindig nagyon nehezen feldolgozható, mivel nincs felkészülési idő arra, hogy fokozatosan engedjük el a szerettünket.

 

Éppen ezért a hirtelen halál feldolgozása általában sokkal tovább tart – attól függően, hogy milyen viszonyban voltunk az eltávozóval, mennyire közeli és szeretetteljes kapcsolatban, illetve hogy a halála még ha hirtelen is, mennyire “természetes” abban az értelemben, hogy egy idősebb távozása könnyebben elfogadható, mint egy fiatalé.

 

Még fel sem igazán ocsúdhattunk a történtekből, amikor pár órára rá, levelet kaptam egy nagyon kedves ismerős családjától, hogy az illető áttétekkel fekszik a kórházban, nagyon rossz állapotban van, így ha gondoljuk, írjunk neki valami kedves megerősítést vagy bármilyen gondolatot, annak biztosan örülne.

 

Ez a hír bár földrajzilag távol volt, érzelmileg sokkal jobban érintett, hiszen ismerem, nagyra tartom a munkájáért és mindazért, amit az évek során tett nagyon sok emberért. Bár már tudtam róla, hogy egy ideje nincs jól, a hír mégis váratlanul ért, főleg egy ilyen konkrét és hirtelen haláleset után közvetlenül.

 

Az alábbiakat írtam neki (a nevét nem említem):

Drága …!
Bár nem sokat találkoztunk személyesen, mégis mindig nagy szeretettel gondolok Rád.
Őszintén becsülöm a munkád, amit mindig azért tettél, hogy másoknak és a világnak is jobb legyen. Biztos vagyok abban, hogy ahogyan rám is nagy hatással volt/van a tiszta, megengedő szereteted és a munkásságod, úgy érintettél meg még rengeteg embert és változtattad meg az életüket egy jobb irányba.
Tudom, hogy ezt - bármi is történjen később - egy “más” világban is nagyra értékelik. Most is folyamatosan körül vagy véve szeretettel, és szerető lényekkel.
Nem tudhatjuk, hogy merre és hova vezet mostanában az utad, de egy biztos, csak nagyszerű dolog történhet veled, vezessen az utad bárhová is!
Nagy szeretettel kívánom, hogy az legyen, ami neked a legjobb. És úgy örülök, hogy tudom, Te ezt érted.
Szeretettel és öleléssel.

 

Mire figyelmeztethet két ilyen esemény is egy nap alatt, közvetlenül blogírás előtt?

 

Biztosan nem arra, hogy baj van, hanem sokkal inkább arra, hogy figyeljünk egymásra még jobban, hiszen a halál – az átlépés időpontja – mindenki számára ismeretlen, de biztosan eljön mindannyiunk életében. Az a jó, ha minden pillanatban fel vagyunk készülve rá úgy, hogy nem cipelünk magunkkal haragot, neheztelést, egyéb rossz érzéseket magunkkal vagy másokkal kapcsolatban.

 

Minél magasabb energiarezgésen létezünk, annál magasabb energiára tudunk átlépni a másik világba. Ahol nagy örömmel várnak mindannyiunkat, és ahol nincs ítélkezés! A csak szeretetben, - ami maga a spirituális világ, a másik dimenzió -, nincs ítélkezés, hiszen az nem szeretet-alapú.

 

Te mit tennél másképp, ha tudnád már csak fél éved van hátra ebből a világból? És ha csak 1 hónapod lenne hátra? Ha a ma lenne az utolsó? Ne halogasd, éld az életet úgy, ahogy a reklámban is mondták: érdemes legyen rá visszaemlékezni! :)

 

Kérlek csatlakozz hozzám és gondolj egy kicsit azokra, akiknek épp most van nagy bánatuk, küldjünk közösen egy felemelő megerősítést, mindkét világ létezői számára, hogy akárhol is legyen valaki, tudja jól, hogy minden mindig rendben van a szeretteinkkel.

 

Köszönöm! :)

 

TÁMOGATÓ HIT
Mindig támogatnak és szeretnek. A szeretteim a legjobb helyen vannak, biztonságban, szeretetben és békében. A másik világból folyamatosan vigyáznak rám és szeretetet küldenek nekem.

 

Csodás napokat! Légy magadhoz és másokhoz is jó!

 

Szeretettel,

 

Erika

 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Oszd meg velük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

 

Itt jelentkezz a következő programokra

Itt csatlakozz a Facebookon

 
 
 


A halál szele II.- Megrázta a spirituális közösséget fiatal tanítójuk halála
aug01
Spiritualitás

A halál szele II.- Megrázta a spirituális közösséget fiatal tanítójuk halála

Mindenkit megdöbbentett a fiatal spirituális tanító halálhíre. A halál szele a közösséget is sokkolta.
Megbocsátás II. - Megbocsátás a DE varázsszóval
júl01
Spiritualitás

Megbocsátás II. - Megbocsátás a DE varázsszóval

A harag átalakítása a DEMERT Módszerrel™, László Erika hiedelem, és haragot megbocsátássá átalakító egyszerű módszerével.
Megbocsátás I.
jún24
Spiritualitás

Megbocsátás I.

Beszéltünk már ez együttérzésről, ami nélkül nincs sem boldog élet, sem boldog világ körülöttünk. Addig, ...
Szeretettel működni
máj06
Spiritualitás

Szeretettel működni

Másokat tanítani legjobban szeretettel lehet. Mihelyst a szív megérti, az elme nyitottá válik.
László Erikáról

 

Erika transzformációt és boldogságot, harmóniát elősegítő oktató, coach, mentor és kommunikációs tréner, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ (SuperConscious Self-Coaching™) kifejlesztője, a DEMERT Módszer™ és a Numeropátia™ megalkotója, valamint a SzuperTudatos Világ™ nemzetközi hálózat (SuperConscious World™) társalapítója.

3 nyelven tanít világszerte, 25 országból, 5 kontinensről származó hallgatói és kliensei száma több ezerre becsülhető.

 

A CoachOK és a Wellness Universe tagja

 

KAPCSOLAT

Email: erika.laszlo-kukac-laszloerika.hu

Skype: erika.laszlo

Mobil: +36 703656561

 

IMPRESSZUM

Legnépszerűbb cikkek

 

 

A SzuperTudatos közösséget és tagjainak hálózatát, transzformáló tanfolyamait az SCC.WORLD oldalon találod.

 

 

Kövess Facebookon is!

Minden jog fenntartva. László Erika coach, tréner, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ egyedi intuitív coaching rendszer létrehozójának hivatalos oldala

 

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve

(SzuperTudatos Teremtés™, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, Tudatos Kommunikáció™, a DEMERT Módszer™, a Numeropátia™) védjegyek, illetve bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

  

© Szuperc Limited 2019  All rights reserved. -  Hosted by Orangewebsite.com (Iceland)

Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

totalstudio.hu
Ingyenes Lélekemelő hírlevél!

Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre! A levelekről bármikor leiratkozhatsz.