Cikk - a Spirituális Választerápiáról az Astroneten

Az alábbi, velem készült interjút évekkel ezelőtt az Astronet közölte a Spirituális Választerápiáról. Nem vesztett az aktualitásából, így hát szeretettel megosztom.

 

---- Spirituális Választerápia – beszélgetés Felső Énünkkel A szakértő válaszol Mivel a Spirituális Választerápia még viszonylag ismeretlen módszer hazánkban, sok kérdés merül fel vele kapcsolatban. Felvetéseinkre László Erika, okleveles SVT-tanácsadó és -tanár válaszolt:

Ha egy ügyfél egy konkrét problémával keres fel, és ezt vázolja kezelés előtt, biztos lehetsz-e benne, hogy az inga kizárólag a Felső Éntől kapott információk alapján mozog a kezedben, és nem befolyásolja a tudatod, vagyis az, amit előzőleg hallottál?

 

Természetesen nem, nem lehetek ebben biztos. Éppen ezért, minden alkalommal, amikor „hozzálátok” a tisztításnak, a módszerhez tartozó felkészülési és kérdezési folyamattal kezdek. Ez az, ami aztán biztosít, hogy valóban nem a tudatom, vagy akár az egóm befolyásol az adott témában, vagy embert illetően. Az SVT-t használva én úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb, amit el kell mindig érnünk: a teljes semlegességet, és azt, hogy ne a tanácsadó személyisége/ egója/ gondolatai, hanem csakis kizárólag Felső Én vezessen végig a tisztítási folyamaton.

Sokan úgy vélik: ha az ember megszületése előtt nehéz lélekprogramot választott magának, akkor oka van annak, hogy ezt kell megélnie, megtapasztalnia. Nem jelent-e ennek a programnak az átírása illetéktelen „beavatkozást”?

 

Felső Én és az SVT módszere kizárólag és csakis olyan dolgokat végez el nekünk, ami jó nekünk, amire szükségünk van, de csak akkor, ha kérjük! A módszerrel nem lehet „rosszat tenni”, vagy akár „illetéktelenül” beavatkozni. Az SVT és Felső Én szerint ráadásul egyetlen karma létezik: és ez a szeretet.

 

Amennyiben nem tudnánk megváltoztatni eredeti lélektervünket – választott utunkat -, akkor az SVT-nek, sőt a Lélek szabad akaratának sem lenne semmi értelme. Szerencsére azonban van választásunk, és bármikor megváltoztathatjuk gondolkodásunkat, mely teremtő erővel bír és elkezdhetünk teremteni egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet magunknak. Tudom azonban, hogy sokan úgy gondolják, hogy az eredeti „szenvedéses” programot kell végigcsinálniuk ahhoz, hogy fejlődjenek. Az SVT szerint ezek is negatív programok (hitrendszerek és energiák), amelyeket szintén ki tudunk tisztítani.

Ha nincs akadálya a lélekprogram menet közbeni megváltoztatásának, akkor is felmerül a kérdés: mehet-e ez ilyen egyszerűen, szinte „gombnyomásra”? Nem igaz az, hogy a Földön az életünk jobbításáért keményen meg kell dolgoznunk?

 

Visszautalok az előző válaszomra: ezek a „gondolatok” valóban szinte belénk ívódtak, olyan erősen, hogy hitünkké váltak. Nem hisszük el, hogy lehet könnyen, gyorsan, problémák nélkül, boldogan… És persze addig, amíg nem hisszük el, addig nem is tudnak működni, illetve csak a negatívak működnek…az élet nehéz, küzdelmes… Az SVT-vel tisztítjuk ezeket a hitrendszereket, melyek alapvetően meg tudják változtatni az életünkhöz való hozzáállásunkat.

A terápiák során minden esetben úgy dönt a Felső Én bizottság, hogy hajlandó lecserélni a negatív programot pozitívra? Ha igen, miért?

 

Van olyan eset, amikor elsőre „ragaszkodnak” a régi negatív progamokhoz. Ők is Lelkek, olyanok, mint mi, akik akár szintén tapasztalhatnak a fizikai világban, így aztán nekik is lehetnek különböző gátló programjaik. Ebben az esetben őket is tisztítjuk (ahogy lent úgy fent – és ahogy fent úgy lent elve alapján), addig, míg aztán ők is, és a Lélek is elfogadja az új, pozitív terveket.

Mi lehet az oka, ha az SVT nyomán mégsem oldódik meg egy probléma? Egy ismerősöm tavaly öt alkalommal vett részt spirituális választerápián, mert 37 éves korára sem találta meg a párját, bár vágyik erre. Azóta eltelt egy év, de még mindig egyedül van…

 

Nos, az SVT sem „csodaszer”, bár egy igen hatékony, csodás módszer, mellyel a blokkokat tudjuk eltávolítani az útból, hogy itt a fizikai szinten könnyebb legyen az életünk. Garancia arra, hogy valaki pár „kezelés" után megtalálja a régen keresett párját ugyanúgy nincs, mint ahogyan az orvostudomány sem tud garanciát adni a gyógyulásra. Itt is, ott is a páciensen is múlnak a dolgok…még akkor is, ha az adott esetben SVT-vel vagy akár az orvostudomány a gyógyszerrel mindent megtett az adott téma kezelésében…

 

Egy-egy téma egyébként pedig nagyon sokrétű lehet (vagy ahogyan az SVT-ben használjuk: sok rétegű, mint a hagyma héja), így még az is elképzelhető, hogy 5 alkalom elteltével még nem jutottak el a „hagyma” utolsó héjához, azaz a probléma gyökeréhez…

 

Én nagyon fontosnak tartom tudatosítani mindenkiben, aki eljön hozzám, hogy fontos, hogy ő hogyan áll hozzá az életéhez, a dolgaihoz. Az SVT tisztítások nagyon sokat segítenek, és megtörténnek a szellemi szinteken. Nekünk azonban ugyanúgy meg kell tennünk a lépéseket itt, a fizikai síkon, ami a tisztítások után persze – én úgy tapasztalom – sokkal könnyebb, mint előtte.

 

De lépni nekünk kell! Aranyos példaként megemlíteném, amikor egyik ismerősöm megkérdezte, hogy mikor fogja végre megtalálni a lakást, amit meg akar venni? Többször tisztítottuk a témát, és már nem volt semmi blokk. Megkérdeztem tőle: Néztél már hirdetéseket, elmentél lakásokat nézni? Azt válaszolta, hogy nem. Nos ekkor elnevettem magam, és elmondtam, hogy szerintem elég kicsi az esélye annak, hogy valaki bekopog hozzá, hogy tessék, itt van egy eladó lakás, Önnek akarom eladni.

 

Ő is elnevette magát, és azt mondta, hogy jó, akkor nekilát a keresésnek. Ennyi elég is volt, feladott két hirdetést az ismerősi körben, és azóta már meg is vette a lakást. Pillanatok alatt sikerült neki.

Ha egy életterületen (pl.: a boldog párkapcsolat megtapasztalása) az SVT segítségével lecseréltük a régi, gátló programot, és a Felső Én visszajelzése szerint már az új program működik 100 %-ban, akkor is szükség lehet-e még a későbbiekben ugyanezen életterület tisztítására? A régi mechanizmusok eltűnnek-e örökre, vagy visszatérhetnek?

 

Én úgy tapasztalom, (akár a saját életemet illetően is), hogy nem tudom magam „bebiztosítani” semmilyen témában. Az élet - mindannyian tapasztaljuk - folyamatos változás. Minthogy minden, a kapcsolataink is változnak, így igen, lehet, hogy szükség van a későbbiekben hasonló témájú tisztításra.

 

Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy visszatértek az „eredeti” programok - bár a Lélek ilyesmire is képes, mint egy jó szoftveres: újraírja, újrateremti a már kitisztított programokat –, hanem inkább azt, hogy elértünk az életünkben egy olyan helyzetet (tudatosságunk egy olyan szintjét), ahol másfajta tisztítandó programokat találhatunk, a már tisztított témát illetően.

 

Addig, amíg élünk és fizikai formában létezünk, gondolkodunk, ítéleteket alkotunk nap mint nap, mindig lesz mit tisztítanunk… Számomra ez valami olyasmi, mint a fürdés: azt sem lehet abbahagyni, pedig az elmúlt évek során, már annyit fürdödtem… :) ----

 

Csodás napokat! Légy magadhoz jó!

Erika

Szeretettel,

Erika

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

Minden jog fenntartva. László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ egyedi intuitív coaching rendszer létrehozójának hivatalos oldala

 

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve

(SzuperTudatos Teremtés™, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, Tudatos Kommunikáció™, a DEMERT Módszer™, a Numeropátia™) 
védjegyek, illetve bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

  

© Szuperc Limited 2020  All rights reserved. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)

Website Terms and Conditions -  Privacy Policy