2018 ápr 14Önbizalom, Önfejlesztés, Boldogság, Intuyching

Energia átalakítás a SzuperTudatos Önfejlesztéssel™ (Intuyching™)

 

Az alábbi történetek a Los Angeles-i szakmai kiállításon történtek. Ezen a kiállításon mutattam be a SzuperTudatos Önfejlesztést™ először az USA-ban. (A rendszer neve azóta Intuyching™.)

 

Tartottam két workshopot (a SzuperTudatos rendszerről és a 7 pénzcsapdáról), valamint egy meditációt. A résztvevők teljesen oda voltak a SzuperTudatos Önfejlesztés™ hatékonyságától, gyorsaságától és attól, hogy ennyire átfogó ismereteket tartalmaz. (No és persze attól, hogy még sosem láttak ilyen rendszert.)

 

15 perc alatt átalakítottuk a gyászhoz kapcsolódó energiákat és az illető azonnal megkönnyebbült.

 

Egy hölgy ült le velem szemben, miután elsírta magát, ahogy a módszert elkezdtem neki bemutatni, és megemlítettem, hogy a gyász energiáit is át tudjuk alakítani. Hűha! Nagyon beletaláltam, mondta is, hogy honnan tudod?

 

Tudatosan nyilván nem tudtam, mégis ráéreztem a gyászára. Így aztán leült, és kiderült, hogy 3 héten belül vesztette el a jó barátját, a 25 éves unokaöccsét és a kutyáját (a történetet kissé megváltoztattam, hogy ne legyen felismerhető).

 

A SzuperTudatos Önfejlesztés táblázatokat használva ugyanazt csináltam, mint amit bármikor csinálok, rákérdeztem, hogy mit alakítsunk át ahhoz, hogy jobban érezze magát. Jöttek az információk a táblázatokból, amire a hölgy visszatérő mondata körülbelül ez volt:

 

Ez döbbenetes!

Istenem, döbbenetes, amit csinálsz, de hát honnan tudod?

Elképesztő ez a rendszer!

 

A SzuperTudatos Önfejlesztés™ (Intuyching™)  táblázatrendszeren keresztül még üzenetet is kapott az unokaöccsétől. Azt „üzente” a hölgynek (és mindez persze a táblázatokból derült ki), hogy minden rendben van vele, és hogy azért ment el, hogy ezzel is segítse azt, hogy a hölgy a testvérével újra jóban legyen. Erre újra elkezdett sírni, hogy igen, ő is gondolt erre, mert már 6 éve nem beszélnek egymással, és most végre megtört a jég azzal, hogy az unokaöccse (a testvére gyereke) meghalt.

 

A barátjától is kapott információt, arra is bőszen helyeselt a hölgy, hogy igen, ez pontosan rá vall, amit üzen! Talán 15 perc sem volt az egész, mire azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ilyen hamar érzi a változást!

 

Hetek óta nyomta a mellkasát valami, és most végre azt érzi, hogy megkönnyebbült, tud rendesen levegőt venni. (A szívcsakra blokkját - például a gyász blokkolja a szívcsakrát - érezzük nyomásként a mellkas közepén, mintha „ülne valaki rajtunk”). Nagyon hálás volt, én meg annak örültem, hogy tudtam neki segíteni ebben a nehéz helyzetben.

 

A következő eset teljesen elképesztett engem is...

 

Egy kb. 35 éves fickó jött oda hozzám, rendkívül vonzó, magas, kisportolt testtel. Valójában ő nem is nagyon akarta kipróbálni az egészet, de a mellettünk lévő standon az ismerőse azt mondta neki, hogy ezt feltétlenül próbálja ki, mert hihetetlen, hogy mennyire működik. (A mellettünk lévő másik kiállító is el volt képedve a SzuperTudatos Önfejlesztéstől.)

 

Ilyen előzmények után tulajdonképpen az a csoda, hogy mégis működött neki a rendszer. Odaadtam a férfinak a SzuperTudatos Önfejlesztés táblázatot, és azt mondtam, hogy nyissa ki valahol, és meglátjuk, hogy mit mutat a kezével.

 

Az egyik hiedelem-táblázatnál nyitotta ki a táblázatrendszert, és az ujjával az “Isten megbüntet az ítélet napján” hiedelemre mutatott. Mondom neki, nyilván van valami önbüntető mechanizmusa, és kértem, válasszon most egy másik szirmot a másik körben (anélkül persze, hogy odanézne). Rámutatott egy másikra, ez egy támogató hit volt:

 

„A szex egészséges és örömteli.”

 

Hát, ami ekkor történt, biztos, hogy sosem fogom elfelejteni!

 

Azt mondja a férfi:

- Ezt nem hiszem el! Ezt nem hiszem el! Ezt nem mondtam el soha senkinek! - Ha nem ismételte meg ötször legalább ezeket, akkor egyszer sem.

Én meg kérdem:

- No, miről van szó?

Erre ő:

- De erről még sosem beszéltem senkinek, ez nagyon személyes.

 

Mondtam neki, hogy ezzel foglalkozom már több, mint 15 éve, a klienseim mindent elmesélnek, nálam a sztorija biztos jó kezekben lesz, senki sem fog tudni róla, hiszen én sem tudok róla semmit sem. Se azt, hogy hogy hívják, se azt, hogy kicsoda.

 

Valószínűleg ez megnyugtatta, (hiszen te sem tudod most, hogy kiről van szó) és elmondta, hogy 10 éve szakított az akkori kapcsolatával, és azóta nem volt sem szex, sem semmilyen más kapcsolat az életében. Azta! Ettől azért én is ledöbbentem, hogy a táblázatból (a több, mint 2000 elemből) pontosan ezt tudta kiválasztani, tudattalanul!

 

Mondtam is neki, hogy nagy átalakulást fog ez most okozni, és bár nem tudom igérni, hogy azonnal talál magának valakit, az egészen biztos, hogy most ez oldódik benne és változást hoz.

 

És ez csak két eset a sok közül.

 

Voltak olyan szakmabeliek, (trénerek, coachok), akik szintén teljesen el voltak hűlve attól, hogy létezik ez a SzuperTudatos Önfejlesztés™ rendszer, és csodálkoztak, hogy még nem hallottak róla. Ki csinálta ezt? Te kitől tanultad? - kérdezték többen is.

 

Ilyen és hasonló visszatérő kérdések voltak, és amikor elmondtam, hogy én állítottam össze, el voltak képedve, és olyanokat kérdeztek, hogy mennyi munka volt, mennyi időbe tellett? Amikor elmondtam, hogy gyakorlatilag az életem összes eddigi tudása benne van, és hogy 4 éve készült el, (7 éve kezdtem összerakni), azóta pedig folyamatosan fejlesztem, az ámulat csak még inkább fokozódott.

 

Pláne, mikor megemlítettem, hogy már kb. 100 mentora és jó pár instruktora is van a rendszernek, akkor már tényleg nagyon megdöbbentek. Ilyen rövid idő alatt ennyi ember? És már Ázsiában, Európában, sőt Ausztráliában is ott van? Hű.

 

A SzuperTudatos Önfejlesztés™ programunk árát illetően pedig szintén nagyon meglepődtek, mert nagyon kedvezőnek találták. Megint kiderült, hogy annak, amit adunk, sokkal kevesebb az ára, mint amennyit valójában ér. És ezt nagyon jó volt hallani és látni, összehasonlítva az egyéb tanfolyamokkal, amiket mások kínáltak.

  

Mindent összevetve, nagyon boldognak érzem magam, hogy a rendszernek ekkora sikere volt (van!) és nagy előrelépésnek tartom, hogy innentől kezdve Amerikában is terjed a SzuperTudatos Önfejlesztés™. Ráadásul közben rám talált az első marokkói hallgató is, aki coach gyakorlattal rendelkezik, és SzuperTudatos mentorként fogja segíteni a saját klienseit a SzuperTudatos Önfejlesztés™ rendszerrel, Marokkóban.

 

Amennyiben te is fontolgatod, hogy kipróbálnád, vagy megtanulnád a SzuperTudatos Önfejlesztést, jelentkezz egy programunkra vagy egy konzultációra!

Szeretettel,

Erika

Ha eleged van abból, hogy egyedül küzdesz és szeretnéd, ha pártatlan, ítélkezésmentes segítséget kapj, akkor jelentkezz itt.
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) intuitív, energetikai, coaching-szemléletű rendszer létrehozójának hivatalos oldala.

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve (Intuyching®, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, TUDKO™-Tudatos Kommunikáció, a DEMERT™ Módszer, a Numeropátia™, Intuytor™) védjegyek, illetve törvény által védett és bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

© Szuperc Limited 2015-2024. -  Minden jog fenntartva. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)
Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

Ugrás az oldal tetejére!