Hogyan teremtsünk és kívánjunk magunknak jól?

Bemegyünk egy étterembe leülünk a baráti társasággal, a pincér kihozza az étlapot. Kiválasztjuk, hogy mit szeretnénk enni. A pincér vár, míg meghozzuk a döntést. Van olyan, amikor nehéz a választás… és csak gondolkodunk az étlap felett.

Esetleg kérdezgetjük a pincért: Mit ajánl? – viszont sokszor előfordul, hogy amit ő ajánl (mert ő azt szereti), nekünk nem a kedvencünk, sőt akár kifejezetten utálhatjuk is a spenótot tükörtojással… Így aztán várunk, gondolkodunk, hogy mit döntsünk, az étlappal a kezünkben.

Amíg az étlap a kezünkben van, még nem tudott a konyha nekikezdeni a rendelésünk elkészítéséhez, tehát a döntésünk “halogatásával” (azzal, hogy nem tesszük meg a megfelelő lépést) időben elhalasztjuk az étel megjelenését is az asztalon. Sőt, társaság esetén, a többiek döntésének a meghozataláig mi is várunk, a mi ételünket sem kezdik el addig, míg az egész asztaltársaság le nem adta a megrendelést. Mindannyian hatással vagyunk egymásra.

Jó esetben hamar döntésre jutunk, megmondjuk mit kérünk: - Erőlevest kérek, rántott pulykát krumplipürével és csokis palacsintát. – És máris ELKÉPZELTÜK, milyen jó is lesz minden!

BOLDOGOK vagyunk, hiszen tudjuk, hamar meg fogjuk kapni a finomságokat. Meg is köszönjük a pincérnek, pedig még nem is kaptunk semmit! - KÖSZÖNÖM! A pincér elmegy, és leadja a rendelést a konyhának. Ilyenkor mi az asztalnál beszélgetünk, élvezzük a társaságot, és nem is foglalkozunk azzal, hogy mikor fogják kihozni az ételt. BÍZUNK abban, hogy amikor készen van, úgyis kihozzák.

NEM KÉTELKEDÜNK. NEM MEGYÜNK BE A KONYHÁBA SEM, hogy megnézzük, ugyan HOGYAN KÉSZÜL el az ételünk. Nem szólunk bele, hogy: - na még egy kis sót legyen kedves beletenni, én inkább több morzsával csinálom, kevesebb olajat tegyen a serpenyőbe stb.

VÁRUNK, hogy elkészüljön. Senki sem áll fel az asztaltól felháborodva, csak azért mert pár perccel később még nincs ott az asztalon, amit kért… És amikor megérkezik, jóízűen megesszük… Előfordul néha, hogy újra szólni kell a rendelésünk érdekében, - kicsit “úszik” a konyha – túl sokan kértek egyszerre, csúcsforgalomban, ebédidőben jöttünk, és már tele van az étterem. Ilyenkor sem megyünk be a konyhába “segíteni”, csak szólunk újra, hogy várunk a rendelésünkre.

A pincér visszajelez, hogy igen, már készül! Megnyugszunk és várunk, beszélgetünk tovább, és JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT. Olyan is van, hogy a rendelésünk mégsem olyan, amit szerettünk volna: túl sós, nem elég meleg, nem olyan, mint amilyet elképzeltünk stb. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy módosítunk a rendelésünkön, és kérünk helyette valami mást! Olyan is van, hogy “na jó, most megeszem, de többet ilyet nem kérek, mert ez nem ízlik”. Viszont hogyan is tudnánk mi az, amit nem kérünk többet, ha sosem kóstolnánk meg? Az ételek elfogyasztása után pedig levonjuk a következtetést: hogyan éreztük itt magunkat, jövünk-e vajon megint ide, ízlett-e, amit kaptunk. Így tanulunk folyamatosan a teremtéseinkről: a tapasztalataink alapján.

Támogató hit: Rábízom magam az Univerzum teljesítéseire. Tudom, hogy az Univerzum teljesíti a kéréseim. Tudom, hogy mindent amit kérek, amire szükségem van, a megfelelő időben megkapom. Mindenem megvan a jó élethez. Köszönöm!

Csodás teremtéseket és tapasztalatokat! Légy magadhoz jó!

Erika