2011 okt 15

Lélekaspektus

A Lelket felfoghatjuk úgy is, mint egy nagy “energia-gombócot”, amely energiának csak egy igen kicsi része van itt velünk a földön, ebben a földi testben. A többi rész egyéb helyeken, más dimenziókban és univerzumokban, valamint a spirituális régiókban létezik és tapasztal ott is, miközben földi életet is él. Különböző élethelyzetekben, a különböző feladatok megoldásához, különböző “minőségeinkre”, aspektusainkra lehet szükség.

Természetesen megkapunk mindent a földi életünkhöz, ilyen cserére “automatikusan” is sor kerülhet bizonyos fizikai történések kapcsán (pl.: baleset, betegség, ájulás stb.), viszont az SVT-vel elősegítve a cserét, elkerülhetők az - előbb említett - egyébként nem feltétlen szükséges fizikai tapasztalások.

Az SVT-tisztításokban azt tapasztaljuk, hogy egy-egy ilyen – Felső Én által javasolt – Lélekaspektus-csere igen jó hatással van az illető életére. Általában könnyebben vesszük az akadályokat, jobban tudjuk megoldani a helyzeteket, megváltozik esetleg a kommunikációnk, határozottabbak, nagyobb önbizalommal rendelkezők leszünk stb.

A Lélekaspektus ugyanis olyan minőségeket “hoz, ébreszt fel” bennünk, amire az adott időszakban éppen szükség van. Természetesen csak akkor van erre szükség, ha Felső Énünk ezt javasolja. Emberi példával magyarázva kicsit olyan ez, mintha egy másik tulajdonságunkat, képességünket "vennénk elő", ami ott volt eddig is, csak éppen nem használtuk, mert nem volt rá igény vagy megfelelő helyzet stb.

(Például én mindig csak akkor "veszem elő" az angolt, amikor angolul kell beszélnem. Mindig ott van bennem a lehetőség a "váltásra", de nincs mindig olyan helyzet, amiben használnom kellene.)

Csodás napokat! Légy magadhoz jó!

Erika

Szeretettel,

Erika

Ha eleged van abból, hogy egyedül küzdesz és szeretnéd, ha pártatlan, ítélkezésmentes segítséget kapj, akkor jelentkezz itt.
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) intuitív, energetikai, coaching-szemléletű rendszer létrehozójának hivatalos oldala.

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve (Intuyching®, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, TUDKO™-Tudatos Kommunikáció, a DEMERT™ Módszer, a Numeropátia™, Intuytor™) védjegyek, illetve törvény által védett és bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

© Szuperc Limited 2015-2023. -  Minden jog fenntartva. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)
Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

Ugrás az oldal tetejére!