2010 aug 04

Megváltoztatni valakit?

Ráadásul a "megváltoztatni valakit" mögöttes üzenete, gondolata a másik felé, hogy ő nem jó.

Arról szól, hogy nem fogadom el a másikat olyannak, amilyen, és persze egyúttal ítélkezéssel is társul: te nem vagy jó nekem úgy, ahogy vagy, meg kell változnod. (Ebbe akár a párom/gyerekem öltözködésének és frizurájának kritizálása is beletartozik!).

A megváltoztatás gondolata azon túl, hogy hiábavaló próbálkozás, nélkülözi a szeretetteljes elfogadást és értékelést.

Mindez pedig elkülönít a másik embertől, ahelyett, hogy összehozna. Kizárólag és csakis saját magadat, a saját hozzáállásodat tudod megváltoztatni, erre vagy abszolút hatással. Persze természetesen, ahogy te változol, úgy fog a környezeted és a körülötted élők is változni.

Ahhoz, hogy a másik emberből még több jót hozzunk ki, arra kell figyelnünk, és azt érdemes megerősítenünk, ami jó benne. "Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten." Azaz, ha megváltoztatod a viszonyulásod, a kommunikációd, (és persze a gondolataid), úgy fog a válasz is megváltozni, amit visszakapsz. :)

Te mit gondolsz erről?

Várom a hozzászólásaidat!

Csodás napokat! Légy magadhoz jó

Erika

Szeretettel,

Erika

Ha eleged van abból, hogy egyedül küzdesz és szeretnéd, ha pártatlan, ítélkezésmentes segítséget kapj, akkor jelentkezz itt.
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) intuitív, energetikai, coaching-szemléletű rendszer létrehozójának hivatalos oldala.

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve (Intuyching®, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, TUDKO™-Tudatos Kommunikáció, a DEMERT™ Módszer, a Numeropátia™, Intuytor™) védjegyek, illetve törvény által védett és bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

© Szuperc Limited 2015-2023. -  Minden jog fenntartva. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)
Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

Ugrás az oldal tetejére!