Tanmese - A kívánságfa
okt21

Tanmese - A kívánságfa

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén.


Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságot teljesít. A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz.

Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.

- Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim! - gondolta meglepetten. Most már hangosan mondta ki:

- Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat! Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja. Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:

- Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg! - ebben a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.

- Tudtam... - mondta, és megrázta a fejét. Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

Hümm... :), magunkra ismerünk-e? Sokszor szabotáljuk magunkat ilyen módon, hogy nem hisszük el, hogy érdemesek vagyunk a jóra, a szerencsére. Érdemes rá odafigyelni és hinni, hogy minden jót megérdemlünk!

Csodás napokat és teremtéseket! Légy magadhoz és másokhoz is jó!

Szeretettel,

Erika

 
 

 

 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

 

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Itt csatlakozz a nyilvános SzuperTudatos FB csoporthoz

 

Lájkold az FB oldalunkat

 

Tudtad?

Erika videósorozatban beszél az élet dolgairól. Kattints ide, és válogass!

 

Megjelent Erika könyve, a LélekZene

 

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

 

 

 


Hitek és hiedelemek II. - Kérdezési folyamat
aug25
Tanmese

Hitek és hiedelemek II. - Kérdezési folyamat

A hiteink határozzák meg az életünket, befolyásolják a boldogságunkat és a pozitív gondolkodást. Itt az idő, hogy megváltoztasd őket!
Mit hiszel a pénzzel kapcsolatban?
ápr16
Tanmese

Mit hiszel a pénzzel kapcsolatban?

Mire gondolsz, mit hiszel, amikor a pénz kerül szóba?
Hitek és hiedelmek I. - Mi a hit?
aug20
Tanmese

Hitek és hiedelmek I. - Mi a hit?

A hiteink határozzák meg az életünket, befolyásolják a boldogságunkat és a pozitív gondolkodást. Itt az idő, hogy megváltoztasd őket!
Pozitív gondolkodás a DE varázsszóval
márc25
Tanmese

Pozitív gondolkodás a DE varázsszóval

A DEMERT Módszerrel™ könnyen felismerhető és támogató hitté változtatható bármilyen - a pozitív gondolkodásnak ellentmondó – hiedelem a tudatalattiban!
László Erikáról

 

Erika transzformációt és boldogságot, harmóniát elősegítő oktató, coach, mentor és kommunikációs tréner, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ (SuperConscious Self-Coaching™) kifejlesztője, a DEMERT Módszer™ és a Numeropátia™ megalkotója, valamint a SzuperTudatos Világ™ nemzetközi hálózat (SuperConscious World™) társalapítója.

3 nyelven tanít világszerte, 25 országból, 5 kontinensről származó hallgatói és kliensei száma több ezerre becsülhető.

 

A CoachOK és a Wellness Universe tagja

 

KAPCSOLAT:

Email: erika.laszlo-kukac-laszloerika.hu

Skype: erika.laszlo

Mobil: +36 703656561

 

Legnépszerűbb cikkek

 

 

A SzuperTudatos közösséget és tagjainak hálózatát, transzformáló tanfolyamait az SCC.WORLD oldalon találod.

 

 

Kövess Facebookon is!

Minden jog fenntartva. László Erika coach, tréner, a SzuperTudatos Önfejlesztés™ egyedi intuitív coaching rendszer létrehozójának hivatalos oldala

 

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve

(SzuperTudatos Teremtés™, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, Tudatos Kommunikáció™, a DEMERT Módszer™, a Numeropátia™) védjegyek, illetve bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

  

© Szuperc Limited 2019  All rights reserved. -  Hosted by Orangewebsite.com (Iceland)

Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

totalstudio.hu
Ingyenes Lélekemelő hírlevél!

Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre! A levelekről bármikor leiratkozhatsz.