Olyan sokszor halljuk, hogy növelni kell az önbecsülést, az önbizalmat, de sajnos a tanács itt abba is marad… a hogyanról nem szokott szó esni.
Pedig ha olyan egyértelmű lenne mindenkinek, már nyilván mindenki csinálná…, hiszen nem jó érzés alacsony önbecsüléssel létezni. Szóval (a szokásosan elpuffogtatott tanács helyett), lássuk, hogyan lehet – egyszerűen! - önbecsülést növelni.
Igen, nagyon egyszerűen lehet növelni az önbecsülést. :) A szó elemzése segít megérteni, hogy mi kell ahhoz, hogy meg tudjuk magunkat becsülni.
A becsület szó - többek között - azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az életemért, a tetteimért, képes vagyok szembenézni a dolgokkal. Nem másokat hibáztatok az életem alakulásáért, hanem felismerem, hogy az élet, az emberek és az események engem tükröznek.
Minél többször vállalok felelősséget, annál nagyobb lesz az önbecsülésem, minél többször kenem a felelősséget valaki másra és várom mástól a saját problémámra a megoldást, annál alacsonyabb lesz az önbecsülésem. (Ebben az esetben a "valaki más" akár lehet Isten, a szupertudat, felsőbb énünk, valamilyen autoritás, kormány, a világ stb.)
Fontos tudatában lenni, hogy a felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy felelősséget vállalok másokért.
A felelősség szóban is benne van, hogy felel-ős-ség, azaz, hogy felelek az adott pillanatnak, helyzetnek megfelelően. Ezt pedig mindenki csak maga tudja tenni, senki más nem tud megfelelni egy másik ember helyzetére.
Mivel nem tudunk mások helyett megfelelni semmilyen helyzetükre, így amikor "másokért vállalunk felelősséget" tévedünk, hogy azt hisszük, hogy felelősségvállalásból tesszük, amit szerintünk (!) meg kell tennünk.
Mások helyett csinálunk meg dolgokat, nem merjük megmondani, ha valami nem tetszik, nehogy megbántsuk stb., mindez nem felelősségvállalás, hanem megfelelési vágy/kényszer, és az oka az, hogy félünk, hogy nem fognak bennünket szeretni, ha nem csináljuk azt, amit (szerintünk!) ők szeretnének.
Mit is szoktunk becsülni?
Például:
1. Vajon becsüljük-e a saját jó szokásainkat, jó tulajdonságainkat, felismerjük-e, hogy miben vagyunk jók?
Nemrég beszélgettem valakivel, aki elmondta, hogy egy alkalommal az volt a feladat egy tréningen, hogy írjanak magukról pozitív tulajdonságokat. Azt mondta, alig tudott hármat leírni, több nem jutott az eszébe. Nos, az lenne jó, ha legalább egy teljes oldalnyi jó tulajdonságot tudnál írni magadról, szinte megállás és gondolkodás nélkül, olyan érzéssel, hogy nem is tudod befejezni, mert még annyi van! Hogy ezt nem lehet megcsinálni? Oh, dehogy nem! :)
Kezdésként azt javaslom, hogy az elkövetkező héten írj le minden nap legalább 3 jó tulajdonságodat, amit becsülsz magadban. Mindig mást írj, így a hét végére már egészen szép listád lesz! :)
Például:
2. Igazmondást...
Hányszor csapjuk be magunkat - azaz hazudunk magunknak magunkról igazmondás helyett?
(Még jó lesz ez az állás egy darabig - bár már régóta utálok bejárni;
Majd… (megteszem, elmegyek) – halogatás, és persze sosem csináljuk meg stb.)
Hányszor hazudunk másoknak másokról vagy magunkról, kis dolgokban is? (Most nem érek rá randevúzni veled… - pedig ráérnék, de nincs kedvem, fáradt vagyok; Nem tudom megcsinálni… - pedig meg tudnám, de nem akarom stb.)
(A hazugság energiája ráadásul blokkolja a torokcsakrát is, ezzel energetikai blokkot képezve a teljes energia-rendszerünkben.)
És persze nemcsak az a hazugság, mikor nem mondod meg, hogy mit csináltál délután munka helyett, az is hazugság (ítélkezés egy régi hiedelem vagy érték alapján), ha rosszakat mondasz vagy gondolsz magadról.
3. Igéret betartását…
Hányszor tartod be az igéreted magadnak? Mondjuk például kitűzöl magad elé egy célt, és aztán nem teljesíted? Tipikus példája az újévi fogadalom (erről írtam már), amit jobb nem megfogadni, hiszen, ha nem teljesítjük, könnyen önbüntető mechanizmussá válhat.
Igen…, ha nem becsüljük magunkat, akkor általában helyette önbüntetjük magunkat.
Az önbecsülés pozitív érzésekkel jár, míg az önbüntetés negatívakkal. Az önbecsülés mögött szeretet és elfogadás van, az önbüntetés mögött pedig ítélkezés, elítélés. Saját magunk (és persze mások) elítélése, megítélése.
Pedig tényleg olyan egyszerű (nem könnyűt mondtam, hanem egyszerűt! :) ), csupán az alábbiakat kell tenni:
Felelősséget vállalni az érzésekért, a helyzetekért (és nem másokat hibáztatni)
Becsülni (és számbavenni) a jó tulajdonságokat – lásd, amit fent is írtam, az elkövetkező héten írj le minden nap legalább 3 jó tulajdonságodat, amit becsülsz magadban. Ha mindig mást írsz, a hét végére már egészen szép listád lesz! :)
Igazat mondani – ez nem azt jelenti, hogy légy durva, mondj olyan igazságot, ami kedves és nem bántó (Pl.: Ha valakinek a kisbabáját csúnyának találod – ami egyébként a te véleményed és ítélkezés – akkor ne azt mondd, hogy milyen csúnya, hanem azt, hogy milyen édes vagy milyen szép a szeme stb.)
Betartani az igéretet – azaz, ha bármit is kitűztél magad elé (pl. 3 napos hosszú hétvégére akartál elmenni pihenni), akkor tartsd is be, vagy írd át valami mássá, amit ma szeretnél!
Az egyáltalán nem baj, ha a céljaid változnak, az viszont igen, ha nem zárod le valamilyen módon azokat a céljaidat, melyek ma már nem fontosak.
Ha az a valami egy fizikai síkon megjelenő cél volt – pl. egy elkezdett kötés, amit félbehagytál -, akkor azt a fizikai valamit ajándékozd el, dobd ki stb. Fizikai síkon is takarítsd ki a teret egy következő célodnak.
Ha pedig csak elgondolás volt, - pl. hetente kétszer elmegyek futni – de sosem lett belőle semmi, ismerd fel, hogy ez neked nem fontos, és zárd le azzal, hogy elképzeled, ahogyan kidobod ezt a gondolatot a fejedből.
Ahogy már írtam, könnyen válhat önbüntető mechanizmussá az, amit nem teljesítesz, illetve már önmagában az is “önbüntető”, hogy elvon tőled energiát az, ami még “ott lóg” a fejed feled, beteljesítetlenül.
A változtatás joga mindig a tied, de ne hagyj egyetlen “elvarratlan célszálat”, igéretet sem!
Szeretettel,
Erika
Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!
Előre is nagyon köszönjük! :)
Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!
Itt jelentkezz a következő programokra
Tartsd velünk a kapcsolatot!
A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - Spirituális felébredés
2022 jún 03A (karmikus) lélekszerződések két alapvető fajtája, kétféle energiája és három alap célja
2022 ápr 06A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - Életfeladat és életút
2021 jún 11A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - Belső béke
2021 jún 06A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - Elfogadás
2021 jún 01A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - Senki földje
2021 máj 24A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - A lélek sötét éjszakája
2021 máj 17A 7 spirituális önfejlődési osztály, az önfejlesztés, a tudatosság szintjei - Új út
2021 máj 14Miért választunk (miért választ a lelkünk) nehézségeket az életünkbe?
2020 okt 22A lélek súlya, élet a halál után
2020 szept 16