Vagy csak úgy viselkedünk, mint az egyszeri gyerek, aki segítséget kér egy felnőttől: - Kérem szépen, nem találom a szüleimet. Tud segíteni, hogy megtaláljam őket? Tud segíteni? Tud segíteni? Tud segíteni? Tud segíteni? Tud segíteni?...... Vajon mi történik egy ilyen helyzetben? Kaphat-e választ így a gyerek, ha folytonosan kér és kérdez, és nem is hallja meg a választ, sőt lehetőséget sem ad rá, hogy választ kaphasson? Talán így működünk mi is... Ha mást sem csinálunk, mint kér(dez)ünk, kér(dez)ünk és kér(dez)ünk, az univerzum - bár nyilván próbál válaszolni - nem tudja megadni nekünk a várva-várt választ, hiszen nem is a válaszra, hanem csak a kér(d)éseinkre figyelünk. Ilyen helyzetben vajon hogyan vennénk észre, hallanánk meg, és lennénk befogadók az univerzum válaszára? Hiszen ilyenkor a fókuszunk a kér(d)éseken (és a válaszok/a megvalósulás hiányán!) van, nem pedig azon, hogy azt vegyük észre, hogy itt a válasz, a megvalósulás az orrunk előtt. :) Úgyhogy érdemes figyelni, hogy meghallhassuk, megkaphassuk a választ is.
Támogató gondolat: Nagyon fontos vagyok az univerzum számára, és érdemes vagyok arra, hogy minden kérésemet teljesítse!
Csodás napokat! Légy magadhoz jó! Erika
With love,
Erika