2013 febr 17

Vasárnapi ebéd brüsszeli bürokrácia módra - Humor

Érdemes felismerni magunkban, amikor valami hasonlót csinálunk... :) "Egyik nap elhatároztam, hogy meglepem feleségemet azzal, hogy én készítem el a vasárnapi ebédet. Az ügynek megnyertem édesanyámat és a gyerekeimet is, akik támogatásukról biztosítottak, és felajánlották segítségüket. Felmérve a feladat nagyságát és összetettségét, valamint a rendelkezésre álló időt, úgy döntöttem, hogy az eredményesség - valamint a hatékony munkavégzés - érdekében a minisztériumban elsajátított projekt-szemlélettel vágok neki a munkának. Mindjárt kiemelt projektté is nyilvánítottam a tervet, mert láttam, hogy a férfiemberek által szokásosan elvégzett házimunkákkal (kisebb szerelések, porszívózás, kutya-sétáltatás stb.) összehasonlítva, jóval komplexebb feladatról van szó, ami holisztikus megközelítést fog igényelni. Haladéktalanul nekiálltam, hogy elkészítsem a projekt-alapító dokumentumot (amelyet később a találóbb "projekt-indító dokumentum"-nak kereszteltem el).

Ennek elemei a következők voltak az erre vonatkozó követelmények szerint: .         A projekt megnevezése: vasárnapi ebéd elkészítése .         Átfogó célja: munkaerőnk fenntartása megfelelő táplálkozás által .         Közvetlen célja: ételek előállítása .         Projekt-indító dokumentum (PID) verziószáma: "ebéd v.0" .         Projekt kódja: 01/2008.07.20./én/VASEB .         Projekt prioritása: 1 .         Kezdeményező: saját ötlet belső indíttatásból .         Projekt várható költségkerete: 8 500 - 12 000 Ft .         Fejezeti sor: családi költségvetés/működési költségek/dologi kiadások/élelmezés .         Központi Projekt Iroda: a lakás dolgozószobája, külső telephely: a konyha .         Projekt elvárt végtermékei (projekt komponensek): leves, főétel, desszert 5 főre .         Projekt elvárt hatása: minden családtag jóllakik .         Indikátorok: Mennyiségi faktorok: adagok száma, egy főre jutó repeta-kérés száma Minőségi (elégedettségi) faktorok: mosolygás szélessége cm-ben, csettintések, cuppogások mennyisége darabszámban, hangossága decibelben (böfögés esetén extra bónusz) .         Kockázatelemzés: Belső kockázatok: sérülések (égések, vágások), lelohadó munkakedv Külső kockázatok: áramszünet a lakásban, valamelyik hozzávaló kifogy, váratlan vendég érkezik .         Projekt-indító értekezlet (Kick-off meeting): reggel 7 óra 30 perc .         Projekt kezdete (Projekt start): 8 óra 30 perc .         Projekt befejezése (Projekt finish): 13 óra 30 perc .         Közbeszerzés: nem szükséges, magán-beszerzésekre fog sor kerülni a piacon és egyéb üzletekben a családi költségvetés szintjének figyelembevételével a megengedett értékhatár alatt .         Projekt mérföldkövei (milestones): 0. fázis: hozzávalók beszerzése (bevásárlás) 1. fázis: a szükséges eszközök és nyersanyagok kikészítése, beleértve az üveg sört is 2. fázis: előkészítés, főzés 3. fázis: terítés, tálalás 4. kockázati (kényszerszüneti) fázis: égési, vágási sérülések kezelése .         Projekt szponzor: azonos a projektvezetővel, vagyis velem .         Projekt Irányító Bizottság: nagymama, valamint a szomszéd néni szakértői minőségben tanácskozási joggal .         Projekt munkacsoport: én magam, valamint fiam és leányom.

A közöttünk való munkamegosztáshoz a személyes kompetenciák elemzése ad segítséget. Lányom kivételes kompetencia-szintet mutat a kezdeményezőkészség, kreativitás terén, így tőle az egyes ételekhez szükséges hozzávalók összeválogatását, valamint a fűszerezést vártam el. Fiam erőssége az analitikus gondolkodás és a megbízhatóság valamint a műszaki érzék, így neki a konyhai gépek kezelését a főzési és sütési idők folyamatos ellenőrzését szántam feladatul. Magam a vezetői rutinom és élettapasztalatom miatt is, a felmerülő problémák elemzését, az okok keresését és a megoldási változatok felvázolását vállaltam fel. Kommunikáció: előtte és közben a feleségem irányába hírzárlat, utána széles baráti körben dicsekvés SWOT analízis: A nagyobb körültekintés és a sikeres végrehajtás érdekében elvégeztem a projektre vonatkozó SWOT analízist is, amely a következő eredményt hozta:

Erősségek:

  • eltökéltség a feladat végrehajtására;
  • kitartás a cél elérése érdekében;
  • lelkesedés a gyerekek részéről.

Gyengeségek:

  • az ételkészítés terén fennálló elméleti és gyakorlati ismeretek súlyos hiánya;
  • a konyhakredencben lévő tárgyak és fűszerek szerepének felismerésében fennálló; bizonytalanság (melyik a prézli és melyik a gríz, pontosabban: a "búzadara" feliratú zacskóban melyik van)

Lehetőségek:

  • a családi kohézió erősödése a közös munka által;
  • a szerzett tapasztalatok a tavaszi nagytakarításnál is hasznosíthatók lehetnek (multiplikatív hatás);
  • pozitív változás a gyerekeknél a házimunkához való hozzáállásban.

Veszélyek:

  • elrontom az ételt;
  • nem rontom el, de a feleségem máskor is elvárja majd, hogy én főzzek vasárnap.

Mikor idáig jutottam, lassan már dél volt. Éppen nekiálltam, hogy a projekt-alapító dokumentum alapján kidolgozzam az egyes fázisokhoz tartozó akcióterveket, meghatározzam magam és a közreműködő gyermekeim számára a prioritásokat és a részletes teljesítmény-követelményeket, amikor bejött a feleségem és megkérdezte, hogy mit csinálok. El kellett áruljam, hogy meglepetés készül számára és tájékoztattam Őt a projekt állásáról. Ő erre nem szólt semmit, de kivette kezemből az irányítást. Egy óra alatt operatív módon összeütött egy háromfogásos ebédet a családnak, ami ugyan nem volt a fentiek szerint körültekintően megalapozva, és nem volt híján spontán döntéseknek sem, de végül mindannyian jót ettünk."

Csodás napokat és (a fentinél hatékonyabb!) teremtéseket! Légy magadhoz jó! :)

Szeretettel,

Erika

Szeretettel,

Erika

Ha eleged van abból, hogy egyedül küzdesz és szeretnéd, ha pártatlan, ítélkezésmentes segítséget kapj, akkor jelentkezz itt.
 

Ha tetszett, akkor lehet, hogy másoknak is tetszene, igaz? Megtennéd, hogy köszönetképpen megosztod? Kattints alul a Facebook jelre!

Előre is nagyon köszönjük! :)

 

Ha még nem vagy rendszeres olvasó, iratkozz fel a LÉLEKEMELŐ hírlevélre, hogy minden újdonságot biztosan megkapj!

Itt jelentkezz a következő programokra

 

Tartsd velünk a kapcsolatot!

MEGJELENT ERIKA KÖNYVE, A LÉLEKZENE

LélekZene - e-book-ban azonnal letöltheted, innen

Lapozz bele a LélekZene tartalmába

« Vissza

László Erika tanácsadó, transzformációt elősegítő és kommunikáció (asszertivitás) instruktor, az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) intuitív, energetikai, coaching-szemléletű rendszer létrehozójának hivatalos oldala.

A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve (Intuyching®, SzuperTudatos Világ™, SzuperTudatos Önfejlesztés™, Tudatos Pénz Teremtés™, TUDKO™-Tudatos Kommunikáció, a DEMERT™ Módszer, a Numeropátia™, Intuytor™) védjegyek, illetve törvény által védett és bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.

© Szuperc Limited 2015-2024. -  Minden jog fenntartva. -  Hosted by Hostpapa.com (Canada)
Website Terms and Conditions -  Privacy Policy

Ugrás az oldal tetejére!